A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) figyelmeztetést adott ki, melyben az áll, hogy a hétvégén esedékes hőhullám során semmiképpen se felejtsünk el napi szinten legalább 1,5-3 liter folyadékot inni, máskülönben bajunk eshet.
Igyunk sok folyadékot a kánikulában, az életünk múlhat rajta!
Kánikula idején fontos, hogy akkor is megtörténjen a folyadék utánpótlása, ha éppen nem vagyunk szomjasak. Különösen igaz ez a gyerekekre, akiket gyakrabban kell itatnunk.
Az elkövetkező napokban fennáll testünk túlhevülésének veszélye, ami kiszáradáshoz, később pedig ájuláshoz, rohamokhoz és akár halálhoz is vezethet.
A szervezet folyadékszükséglete minden embernél eltérő, és jelentősen függ a nemtől, a testsúlytól, a fizikai aktivitástól, a bevitt táplálék mennyiségétől és minőségétől, a levegő hőmérsékletétől és az egészségi állapottól.
Általánosságban elmondható, hogy meleg időben minden tíz kilogramm testsúlyonként 2-4 deciliter nem alkoholtartalmú folyadék fogyasztása javasolt.
Szakértők azt tanácsolják, hogy délelőtt 10 és délután 4 óra között korlátozzuk a napon történő mozgást. Amennyiben a szabadban tartózkodnunk, ajánlatos kalapot viselnünk, napszemüveget hordanunk, és magas ultraibolya védőfaktorral rendelkező naptejjel védekeznünk az erős UV-sugárzással szemben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.