Hipnózisban gyógyult

st

Kártyavetőnél járt, ő figyelmeztette, hogy gyulladás van a szervezetében. Rábaközi Andrea orvoshoz ment, s kiderült, hogy méhnyakrákja van. Az akkor már ismert 22 éves szupermodell és manöken életében – karrierje csúcsán – néhány hónapos kálvária kezdődött, de szerencsére időben felfedezték a bajt. Ennek ellenére nem volt egyszerű a dolog. Nem is a betegséggel volt a gond...

Később tudatosította, hogy miért történt mindez. Elvált szülők gyermekeként nem akarta elfogadni, hogy felnőtt, mert nem érte meg a normális gyermekkort, ráadásul apakomplexusa volt. Ma már tudja, hogy a lélek megbetegíti a testet, de ezt akkor nem fogta fel. Dezső Mária parapszichológussal kapcsolatba kerülve döbbent csak rá ezekre a dolgokra. Az ő segítségével gyógyult meg – hipnózisban
Ismerősei furcsán néztek rá, amikor azt mondta: „kaptam ezt a betegséget, s kötelességem, hogy meggyógyítsam magam, mert van még dolgom a Földön”. 

Amikor elindult az úton, akadályokba ütközött. Első műtétje például azért késett, mert az orvosok azt mondták, a gyulladás miatt nem lehet operálni. Így kicsit romlott a helyzet, ráadásul a műtét után három hétig kellett várnia az eredményre. Amikor megtudta, hogy nagyobb részt kellett volna eltávolítani, mert a lelet pozitív, az orvos azt mondta: ha nem lenne ilyen fiatal, lennének gyerekei, másképp járt volna el. Megértette, miről van szó, még mielőtt az orvos újabb műtétet javasolt. 

Teljesen összeomlott. Elment egy természetgyógyászhoz, akiben megbízott, aki meglepetésére azt tanácsolta: fogadja el az orvosok javaslatát. Jó másfél órán át gyötörték a kételyek, aztán megrázta magát, s azt mondta: ha túléli a karácsonyt, jelentkezik. Ezután lépett egy másik útra, amelyen megtanulta, hogy elsősorban saját magának kell elhinnie, hogy végigmegy rajta. Sokan csodálkoznak, amikor azt mondja, hogy rengeteget tanult a betegségéből, de ma is ezt állítja. 

A műtét után tíz évvel fia született, majd négy év múlva még egy fiút hozott a világra. Az 51 éves Andrea, aki a jövő modellnemzedékét oktatja saját iskolájában, évtizedek óta gyógyult, s nagyon odafigyel arra, hogy megőrizze egészségét. Sportolni nem szeret, de legalább tudatosan étkezik és él. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?