Ha január, akkor vércukor- és koleszterinszint-mérés

f

Hagyományt teremtett a Szlovák Vöröskereszt pozsonyi 12., magyar alapszervezete azzal, hogy január végén ismét vércukor- és koleszterinszint-mérést rendezett tagjai számára. Több mint 30-an voltak kíváncsiak arra, hogy az év végi ünnepek után változtak-e ezek az értékek.

Társadalmi szervezetként minimális pénzből gazdálkodik, a január 30-i akció nem jöhetett volna létre a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola szakmai segítsége és Pék Zoltán pozsonypüspöki polgármester személyes anyagi támogatása nélkül. „Nagyon örülök, hogy immár másodszor ingyenes vércukor- és koleszterinszint-méréssel kedveskedhettünk tagjainknak. Köszönjük mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak – mondta Godány Zsuzsa, az alapszervezet elnöke, majd hozzátette: – Rendezvényünk célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a magas koleszterin- és vércukorszint veszélyeire.” A méréseket a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola két leendő egészségügyi asszisztense végezte, akik az új kategorizálás szerint praktikus nővérként fognak dolgozni, dr. Horváth Mária pedagógus pedig válaszolt azok kérdéseire, akiknek „nem tetszett” az eredmény.

A résztvevők nemcsak az eredményeket tudhatták meg, hanem útbaigazítást is kaphattak az egészséges táplálkozásról.

A résztvevők így nemcsak az eredményeket tudhatták meg, hanem útbaigazítást is kaphattak az egészséges táplálkozásról, az életmódváltás fontosságáról, néhány esetben pedig szűrővizsgálatot javasolt. „Fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, mert ezzel a diákok tapasztalatot szereznek, s javul a szakmai kommunikációs és problémamegoldó képességük. Egyébként iskolánk február 10. és 14. között az ország minden részéből szeretettel várja az érdeklődő fiatalokat” – tette hozzá dr. Horváth Mária.

(k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?