Fájdalmas izom, ízület

A népesség egy százaléka reumás, de a betegség kialakulásának oka még ismeretlen. Annyit azért már tudnak az orvosok, hogy több tényező befolyásolja, beleértve az öröklődést is. A beteg élete átlagosan 10 évvel megrövidül.

Reuma alatt általában olyan állapotot értünk, amelynél a mozgásszervek fájdalma állandó. Szlovákiában hozzávetőlegesen 43 ezer embernek vannak reumatikus panaszai. Az orvosok a reuma 450 változatát ismerik. Elsősorban az izmok, inak, kötőszövetek és ízületek károsodnak. Három fő formája ismert: gyulladásos forma (a reumatoid artritisz vagy a Bechterew-kór), degeneratív betegség (artrózis), valamint a puha szövetek reumatikus betegsége.

Erősen leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a reuma kopásos betegség, függetlenül attól, hogy a gerincen, a nagyízületeken vagy a kéz kisízületein jelentkezik. Lassan kezdődik, hónapok, esetleg évek alatt vagy még később okoz jelentősebb fájdalmat, és fokozatosan az illető ízület „berozsdásodásához“, fájdalmas mozgásbeszűküléséhez vezet.

A gyulladásos ízületi betegségek, ha gennykeltő baktériumok okozzák a gyulladást, gyorsan (néhány óra, vagy egy-két nap alatt) alakulnak ki, míg más esetekben hetek, sokszor hónapok alatt fokozatosan lappangva kialakuló ízületi fájdalom, nyomásérzékenység, duzzanat formájában jelentkeznek (pl. PCP). A csontritkulás sokáig tünetmentesen zajlik, jellemző fájdalom nélkül, a gerinc nagyon lassan csökkenő terhelhetőségével, majd gyakran valamilyen csonttöréssel, pl. csigolya-összeroppanással hívja fel magára a figyelmet.

Az ízületi betegségek esetében is nagy jelentősége van a megelőzésnek ill. a betegség kialakulása esetén a korai felismerésnek. Az idejében észlelt oszteoporózisban vagy reumás betegségben szenvedők sok esetben teljesen panaszmentessé tehetők. A betegség az adott szinten az esetek túlnyomó többségében megállítható, de számos esetben teljes gyógyulás is elérhető. Azok az egyre szélesebb lehetőségek, amelyekkel ezek az eredmények elérhetők, több elemből állnak.

A beteg, pontosabban a még egészséges ember rendelkezzen helyes mozgásszervi szemlélettel, törekednie kell a helyes táplálkozási szokások kialakítására és a rendszeres testmozgásra. Megfelelő ismeretanyagra kell szert tennie az őt veszélyeztető ízületi betegségekre vonatkozóan, hogy az adott panaszok vagy tünetek esetén idejekorán orvoshoz forduljon. Lényeges az orvos és az orvos köré szerveződött csoport (gyógytornász, fizioterápiás asszisztens, masszőr, nővér) felkészültsége, összeszokottsága. Fontos, hogy az orvos rendelkezésére megfelelő fegyverként olyan gyógyszerek álljanak, amelyek segítségével képes felvenni a harcot a betegséggel.

Nagy jelentősége van annak, hogy az orvos a gyógyszeres kezelések között a megfelelő pillanatban a megfelelő fizioterápiás kezelési kombinációt írja elő a betegnek, de semmivel sem kevésbé hangsúlyos, hogy a beteg hogyan képes együttélni mozgásszervi betegségével, képes-e életformáját ehhez igazítani. Ezekre és más, a betegség kimenetelét végeredményben döntően befolyásoló gyógyszeres és részben nem gyógyszeres lehetőségek részletes ismertetésére a következő kiadványban kerül sor. (fl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?