Egy kis csoki nem árthat

Meg azért bármennyire fiatal az ember, egy megerőltető idény befejeztével bizony mindene fáj... ,,Vannak forgások, amelyekben teljesen kitekerem magam, meg sok olyan elem, amitől sajog a hátam, a térdem, a bokám – magyarázza Julika. – De ezen túl kell tennem magam, nem szabad vele túl sokat foglalkozni. Hetente eljárok masszőrhöz meg különböző regenerációra, így igyekszem kivédeni, hogy nagyobb baj ne legyen.”

Gyorsan lekopogja, amikor a sérülésekre terelődik a szó. Mondja is, hogy nem szeret erről a témáról beszélni, nem jó az ördögöt a falra festeni. „Szerencsére az utóbbi időben nem történt velem semmi komolyabb. Tizenhat éves voltam, amikor eltörött a lábfejem, alig gyógyultam meg, amikor meg a bal lábam sérült meg, két szezonom is elúszott, aztán megint kapaszkodhattam felfele.”

A műkorcsolyázás nem tartozik a veszélytelen sportok közé, a női mezőnyben is triplákat kell ugrani ahhoz, hogy valaki érem után kacsingathasson. Sebestyén Juli annak idején a világ egyik legnagyobb ugrótehetségének számított, aztán megnőtt, s ez gondot okozott – a technika, a ritmus, egyszerre minden más lett. Ezek az ugrások egyébként is nagyon megterhelik az ízületeket, a boka, a térd, de a hátgerinc is szenved a kemény jégtől. Nem is szólva arról, hogy amíg a versenyző begyakorolja az új programot (ami azt jelenti, hogy mindennap egy-egy délelőtti és délutáni jégedzés van, emellett hetente balettóra, a napi második tréning után futás, mert a kondició miatt ez elengedhetetlen), bizony jó néhányszor nagyot huppan a jégen. S ha megúszta kék foltokkal, akkor boldog lehet. Ezért is fontos, hogy nagyon odafigyeljen minden apró részletre, s nem csak ő, de az őt körülvevő kis csapat is. Annak idején, amikor bekerült a körforgásba – tizenhárom éves kora óta van Budapesten –, csak magára és az edzőre volt utalva abban is, hogy megerősítse a szervezetét, abban, hogy mit egyen, mit és hogyan csináljon. Mióta a legjobbak között van, e téren is jobban odafigyelnek rá, sportorvos gondoskodik róla. Ez azt is jelenti, hogy időnként ellenőrzik, mikor mire van szüksége a szervezetének – a vitaminoktól kezdve a nyomelemekig. Maga a versenyző is tudja, hogy sok tejet, tejterméket kell fogyasztania, hogy erősebb legyen a csontozata, s hacsak nem túl link valaki – de ilyen aligha viheti sikerre –, saját magán igyekszik kitapasztalni, mit szabad, és mit nem, mi az, ami neki jót tesz, s mire kell vigyáznia.

A jegeseknél népbetegség a nátha. Ami nem csoda, hiszen is órákat töltenek hidegben, egy-egy tréningen többször feltörlik a jeget. Nagyon kell ügyelni, nehogy komolyabb szövődménye legyen. „Az évek során már megtanultam, mire kell odafigyelnem, főleg télen.. Nem tesz jót nekem, ha szájon át lélegzem be a hideg levegőt, ezért sállal jól bebugyolálom magam, a fejemre sapkát húzok, hogy meg ne hűljek, jó meleg kesztyűt veszek. Szóval, azért nagyon óvatosnak kell lennie az embernek, főleg, amikor nagyon keményen dolgozik, ilyenkor fáradékonyabb és fogékonyabb a betegségekre is.”

A meghülésen kívül a korisok másik nagy ellensége a mérleg. Emlékszem, néhány nagy sztár örökösen a súlyával küzdött. A nagy Katarina Wittet a szigorú Jutta Müller minden idénykezdetkor kiosztotta, hogy ekkora „kofferrel” nem lehet rendesen elrugaszkodni a jégről. Versenyidőszakban is árgus szemekkel vigyázta, hogy mit eszik. Rossz nyelvek szerint a szép és sikeres Katarinára bizony nem volt jellemző a fegyelem... „Azért én is megeszek egy szelet tortát, vagy édességet, ha hazamegyek vagy valami ünnepség van – nem titkolja Julika, de nincs is mit. – Versenyre meg viszem magammal a csokit, az izgalom miatt. Attól, hogy egy kis csokoládét eszem, még nem fogok meghízni.”