Depressziós japán gyerekek

Minden tizedik japán kamasz szenved többé–kevésbé súlyos depressziótól már a hatodik életévétől kezdve, s a 9 és 12 év közötti iskolások négy százaléka depressziós – derül ki abból a tanulmányból, amelyet a Kyodo hírügynökség ismertetett.

Minden tizedik japán kamasz szenved többé–kevésbé súlyos depressziótól már a hatodik életévétől kezdve, s a 9 és 12 év közötti iskolások négy százaléka depressziós – derül ki abból a tanulmányból, amelyet a Kyodo hírügynökség ismertetett.

A Hokkaido egyetem által április és szeptember között csaknem 738 serdülő korú megkérdezésével elvégett felmérés az első, amely nemcsak kérdőívek kitöltéséből, hanem beszélgetésekből is állott.

„Meglepő, hogy ilyen magas a depressziósok aránya” – mondta Kenzo Denda egyetemi tanársegéd, aki részt vett a tanulmány elkészítésében.

Elismerte, hogy „elhanyagolták eddig a gyerekeknél fellépő depressziós eseteket, ezért komoly intézkedésekre van szükség, mert az ilyen depressziók öngyilkossághoz vezethetnek”.

A felmérés készítése során Hokkaido tartomány nyolc általános és két felsőbb fokozatú iskolájában összesen 382 fiút és 356 lányt kérdeztek pszichiáterek jelenlétében étkezési szokásaikról, szórakozásaikról és alvásritmusukról. A válaszokból nyilvánvalóvá vált, hogy a 9 és 12 év közötti gyerekek 4,2 százaléka depressziós vagy mániákusan depressziós volt, továbbá, hogy ez az arány az életkor növekedésével emelkedett és a 12. évüket betöltötteknél elérte a 10,7 százalékot.

A múlt év végén gyerekek és felnőttek által elkövetett egész sor öngyilkosságról utólag kiderült, hogy a japán fiatalok közül többen szenvednek valamilyen súlyos lelki sérülésben.

Japán iskolások között gyakori az egymás gyötrése. Ezt a jelenséget szakértők annak tulajdonítják, hogy a társadalom erős nyomást gyakorol a gyerekekre annak érdekében, hogy eredményesek legyenek és alkalmazkodjanak a többséghez.

Japán, ahol az öngyilkosságot alig helyteleníti a társadalom vagy a vallás, egyike azoknak az országoknak, ahol a legnagyobb az öngyilkosságok aránya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?