Császárral szeretnék szülni!

Ma a nők jó része azt várja – feltehetően nem függetlenül a médiákban megjelenő szülési beszámolóktól –, hogy a szülése pozitív élmény lesz (ünnep, felemelő, katartikus, „életet adó istennő”, szeretkezéshez hasonló). Ha végül császárral kell világra hoznia gyermekét, sok nő csalódottan, sőt kudarcként éli ezt meg.

Bár biztosan előfordul kóros félelem a szüléstől (amin valószínűleg nem segít sem a jóindulatú biztatás, sem a kioktatás) a fájdalomtól való félelem mint ok a császár óhajtásában elsősorban nem azokra lehet jellemző, akik még nem szültek, hanem akik számára korábbi hüvelyi szülésük nagyon rossz élmény volt.

A császáros szülést biztonságosabbnak tartó vélekedéshez minden bizonnyal hozzájárulnak az elhúzódó szülésből származó tragikus esetek (az igen nagy ismertségnek örvendő Kende Péter könyvekben is jó néhány ilyen történet olvasható. A mostani kérdés szempontjából az a lényeges, hogy ezek a történetek a fenti vélekedést erősítik, és nem azt, hogy megtörténtek és pontosan úgy történtek-e meg.) A laikus úgy érezheti, hogy egy időben végrehajtott, a szakmai szabályok által pontosan meghatározott műtét során kevesebb a lehetőség az emberi tévedésre, mint hüvelyi szüléskor. A hüvelyi szüléshez képest a császármetszés semmi előnyt nem nyújt (természetesen egészséges esetekben), szövődményei viszont számosak.

1. Elsődleges szövődmény a műtét utáni sebfertőzés lehetősége. Egyértelműen igazolták, hogy ez nagy veszély, ma is. Kért császármetszés után az anyai halálozás 3x magasabb, mint a hüvelyi szüléseké! Egyetlen hasműtét sem szövődménymentes, mert a hasfali és hasüregi sebek mindig heggel gyógyulnak (legfeljebb nem látjuk) és a heg funkcionálisan alacsonyabb értékű szövet, mint az eredeti.

2. A fájdalomtól nem kell félni. Az ellenkező híresztelések ellenére igenis létezik fájdalommentes szülés! Az epidurális érzéstelenítés veszélyei oly csekélyek, hogy a császármetszéshez viszonyítva elenyészőek.

3. Normális esetben és helyes szülésvezetés esetén a magzati ártalom semmivel nem nagyobb hüvelyi szülés esetén mint császárral. Persze, ha valaki az orvos tevékenységétől fél, az más, de hol van az megírva, hogy császárnál semmi sem történhet a babával, ha a doktor nem megfelelő.(?)

Azaz a császármetszésnek nincs olyan előnye, ami miatt érdemes lenne a kockázatot vállalni.

Összefoglalva: a beteg kérésére császármetszést csak akkor szabad

elvégezni, ha az szakmailag indokolt, szakmailag pedig akkor indokolt, ha a hüvelyi szülés kockázata nagyobb vagy közel azonos, mint a császármetszésé…

Mindannyian tudjuk, hogy a szülés fájdalmas, ezzel akkor is tisztában voltunk, amikor gyermeket vállaltunk. De azt is láthatjuk nap, mint nap, hogy ezt a fájdalmat el lehet viselni, sőt, sok nőnek nem is olyan borzalmas, mint ahogy azt a rémtörténetek elhitetik velünk.

A császármetszést is csak megfelelő indikáció alapján helyes elvégezni. Természetesen – mint minden kérdésre adott válasz – ez sem egyszerűen fekete és fehér. Hiszen a napi gyakorlatban már vannak esetek, amikor a terhes nővel meg kell beszélni a szülés lefolyásának módját, s a döntés az ő kezében van.

Miért egyre több a császármetszés?

Az anyákat fel kell világosítani arról, hogy a még be nem következett, de elképzelhető szövődmény miatti, úgynevezett elektív császármetszések a gyermek és anyja számára is jelentős kockázattal járnak.

A császárral született gyerekeknél gyakrabban találnak oxigénhiányos állapotot, mint a hüvelyi úton született babáknál. Ennek oka: vajúdás és szülés közben a méh összehúzódásai, és a szülőcsatornán való áthaladás hatására a magzatban kifejezetten erre a célra kialakult mirigyekből olyan hormon szabadul fel, ami az életfontosságú szervek vérellátását megnöveli. (össz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?