Az orvos válaszol – Ami a beszélgetésből kimaradt

aranyer k

Az elmúlt napokban dr. Wurster Kinga proktológus párkányi rendelőjében jártunk, ahol egyebek mellett az aranyér eltávolításának korszerű, kíméletes módszeréről beszélgettünk. Az alábbiakban olvasóink kérdéseire válaszol a doktornő.

„Egyszer már voltam beavatkozáson. Elég lesz ahhoz, hogy teljesen eltűnjenek a panaszaim?”

Egy beavatkozás nem lesz elég. Mindenkinek három aranyeres csomója van, mindegyik egy beavatkozást igényel, ami nem hosszú, 10-15 perc. Tehát három beavatkozás kell kéthetente. Első alkalommal csak egy csomót kötök el, hogy tudja a beteg, mire számíthat, milyenek az utóhatások, mit kell tennie a beavatkozás után. Voltak betegeim, akik távolabbról jöttek, nem szerettek volna többször jönni, megkértek, hogy második alkalommal két aranyeres csomót kössünk el egyszerre, ám az fájdalommal jár, az ürítésnél is jobban csíp, nagyobb heg keletkezik. Akinek két csomót kötöttünk el egyszerre, azt mondta, hogy jobb az egyenkénti beavatkozás. Ha a kórházi műtét elkerülhetetlen, amit teljes altatásban végeznek, utána legalább két hónapos betegszabadságon van a beteg. A kórházi műtétet a biztosító fizeti. Ezzel ellentétben a lekötést ambulánsan végezzük, fájdalom nélkül, nem kell betegszabadság, csak háromszor egy nap szükséges, amikor a beavatkozás történik. A beteg utána dolgozhat, folytathatja normálisan az életét.

„Visszértágulataim vannak, s félek, hogy aranyerem is lesz. Van összefüggés a kettő között?”

Mindenképpen. Az aranyér a visszértágulattal szorosan összefügg. Akinek visszértágulatai vannak a lábán, 99 százalék, hogy aranyere is van.

„Azt szeretném tudni, hogy milyen betegségei lehetnek a végbélnek?”

Például külső aranyér: felfázás vagy erős tüsszentés, esetleg nagy teher emelése után elpattanhat egy kis ér, vérezhet, borsószem nagyságú fájdalmas csomó – trombózis keletkezhet. Néha felszívódik, de néha nem, amit ambulánsan, helyi érzéstelenítésben el tudunk távolítani. Kialakulhat belső aranyér is, és különféle repedések, amelyek kezeletlenül elég kellemetlenek. Minden székeléssel újra megreped, krónikussá válhat. Ilyenkor már műtét szükséges. Különféle kinövések, polipok nőhetnek a végbél nyálkahártyáján, a végbélnyílásnál vagy a végbélben. Mindig kivizsgálom a vastagbél utolsó 20 cm-es szakaszát, s minden eltávolított részt szövettani kivizsgálásra küldök. Nagyon meg tudja nehezíteni a beteg életét a tályog, a sipoly, a vékony- és a vastagbél különféle gyulladásos betegségei.

„Életmóddal mennyire befolyásolható az aranyér kialakulása?”

Kerülni kell a gyorséttermi ételeket, rendszeresen kell táplálkozni, rostban gazdag ételeket kell fogyasztani. Fontos a megfelelő folyadékbevitel, a cukrozott italok kerülése. Röviden: változatosan kell táplálkozni és egészséges életmódot kell folytatni.

„Szeretek futni, de kissé félek, mert a családban vannak olyanok, akiknek aranyerük van. Én is számíthatok rá? Melyek azok a sportok, amelyeket kerülnöm kellene?”

Nem ajánlom, hogy nagy súlyokat emelgessen, a kerékpározás sem túl jó ilyen szempontból, de az úszás, a gyaloglás és a futás mindenképpen ajánlott. Jó lenne, ha minél többen autó helyett a lábukat használnák, többet gyalogolnának, lift helyett lépcsőznének.

Dr. Wurster Kinga
proktológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?