A tüdő és a mellhártya betegségei – I.

A gócos vagy lebenykés tüdőgyulladás (broncho-pneumonia) – ellentétben a lebenyes vagy kruppos tüdőgyulladással (lobaris pneumonia), mely szinte bárkinél felléphet – elsősorban legyengült általános fizikai állapotú embereknél (pl. idősek, csecsemők, szeropozitivok) jelentkezik, illetve azoknál, akik idült gennyes vese- és húgyúti gyulladásban vagy csontgyulladásban szenvednek. Kialakulhat különféle betegségek (súlyos influenza, szamárköhögés, vörheny) szövődményeként is.

A betegség hidegrázás és magas láz kíséretében fellépő nehézlégzéssel kezdődik, a tünetekhez hamarosan száraz köhögés is társul. A röntgenfelvételen számos rendszertelenül elhelyezkedő, változó alakú és nagyságú, elmosódott határú, homályos folt látszik.

Az antibiotikumok felfedezése előtt a gócos tüdőgyulladás súlyos szövődményekkel társult (mellhártyagyulladás, tüdőtályog), és a betegség ilyenkor gyakran végzetes kimenetelű volt. Napjainkban a kezelés antibiotikumok adásából, oxigén-terápiából, folyadékpótlásból áll, amihez szükség esetén, szívtámogató szerek is adhatók. A kezelés rendszerint gyógyuláshoz vezet, bár idős emberek, AIDS-betegek, cukorbetegek és mások esetén a kórjóslat a szívműködéstől és a beteg általános fizikális állapotától függ.

Mellhártyagyulladás

A mellhártyagyulladás (pleuritis) akkor alakul ki, ha valamilyen kórokozó, általában baktérium vagy vírus fertőzi meg a mellhártyát. A mellhártyagyulladás leggyakoribb tünete a hirtelen jelentkező mellkasi fájdalom, mely a bizonytalan, enyhe mellkasi tünetektől az erős, szúró fájdalomig terjedhet. A fájdalom jelentkezhet kizárólag mély belégzéskor és köhögéskor, de az is gyakori, hogy a fájdalom állandósul, mély belégzésre és köhögésre erősödve. A fájdalom a mellkasfali mellhártyalemez gyulladásának a következménye, általában a beteg közvetlenül a gyulladás fölött érzi, bár kisugározhat a nyak és a vállak irányába is. A fájdalmas légzés sokszor odáig vezet, hogy a beteg igyekszik apró, felületes szippantásokkal venni a levegőt. A diagnózis a jellegzetes tüneteknek köszönhetően gyors és egyszerű, a fonendoszkópon keresztül nyikorgó, dörzsölődő hang (dörzs-zörej) hallható. A pleuritis két fő típusát különböztetjük meg: a száraz és az izzadmányos mellhártyagyulladást.

Száraz mellhártyagyulladás

Száraz mellhártyagyulladásnak (pleuritis sicca) nevezik a mellhártya olyan gyulladásos megbetegedését, amely nem jár izzadmányképződéssel. A betegség tünetei láz, mellkasi fájdalom, a mellhártya érdes súrlódása be- és kilégzéskor. A száraz mellhártyagyulladás a közönséges gócos tüdőgyulladás szövődménye is lehet. Ha a pleuritis a rekeszizom közelében helyezkedik el, gyakran igen erős idegi fájdalmak lépnek fel, ilyenkor a légzés felgyorsul, a levegővétel és a köhögés meglehetősen kellemetlen, esetenként fájdalmas. A száraz mellhártyagyulladás gyógyulási ideje két-három hét, de előfordul, hogy savós mellhártyagyulladás követi.

Izzadmányos mellhártyagyulladás

Az izzadmányos mellhártyagyulladás (pleuritis exsudativa) jellemzője, hogy folyadék halmozódik fel a mellhártya lemezei között a mellhártyagyulladást követően. A mellkasi fájdalmak állan-dósulnak, a fájdalom fokozódik a legkisebb testhelyzet-változtatásnál is fellépő száraz köhögés hatására. Gyakoriak a fulladásos rohamok. Később, ha a folyadék mennyisége nő, a folyadékgyülem nehézséget okozhat az egyik vagy mindkét oldali tüdő tágulásában, ezért a légzési nehézség fokozódik, légzési elégtelenség alakulhat ki. A mellkas kopogtatásakor tompult hang észlelhető. A röntgenvizsgálat egyöntetűen homályos felületet mutat.

Az izzadmányos mellhártyagyulladás biztos jele, ha a mellhártya csapolásakor (punctio) folyadék ürül, amely lehet savós, savós-rostovány, savós-véres, véres, vérs-rostonyás, gennyes vagy üszkös is. A folyadékmintát szükség esetén sejttani és/vagy bakteriológiai vizsgálatnak vetik alá.

A savós-rostonyás (sero-fibrinosus) mellhártyagyulladás a fiataloknál a tuberkulotikus gócok felett, általában másodlagosan alakul ki. Felnőtteknél inkább tüdőrákra, különféle mellüregi daganatokra, lebenyes vagy gócos tüdőgyulladásra, tüdőtályogra illetve tüdőinfarktusra, esetleg a tüdőt megtámadó gombafertőzésre kell gyanakodni. A mellkascsapolással nyert citromsárga, zavaros folyadék fehérjében és fibrinben gazdag. A gümőkóros (tuberculosus) mellhártyagyulladás kezelése tébécé-ellenes szerekkel történik, esetenként szúrcsapolásra is szükség lehet. A savós-rostonyás mellhártyagyulladás társulhat vírusos tüdőgyulladásokhoz és a hörgők vagy a tüdők különféle, egyéb gennyes folyamataihoz is.

A vérzéses mellhártyagyulladások. A mellhártyák közötti üregből szúrcsapolással nyert folyadék vörhenyes színű. A vér legtöbbször mellkasi sérülés (pl. közúti baleseteknél) következménye, de az is lehet, hogy a tüdő vagy a mellhártya elsődleges vagy másodlagos rosszindulatú daganatra utal. A vérzést okozhatja véralvadási zavar is.

A mellhártyák közti üregben akkor gyűlik össze genny, ha tüdőgyulladás vagy tüdőtályog terjed rá. A gennygyülem kialakulhat tüdőgyulladás, mellkasi sérülésből eredő fertőzés, sebészeti beavatkozás, nyelőcsőszakadás vagy hasi tályog következményeként. A mellhártyák közti folyadék ilyenkor kifejezetten zavaros, nem átlátszó sűrű és sárgás.

Az üszkös folyadékgyülem a tüdőüszökhöz társulhat, a mellhártyák közti folyadék ilyenkor sűrű, piszkos-barna, bűzös.

(Forrás: Család és Egészség)

A mellkasi folyadékgyülem kezelése

A mellhártya lemezei között felszaporodó, kóros, de kis mennyiségű folyadék esetén a gyógyuláshoz általában elég az alapbetegség kezelése is. A nagyobb mennyiségű, nehézlégzést okozó folyadék szükségessé teheti a folyadék eltávolítását. A beavatkozás megkönnyíti a beteg számára a légzést. A folyadék eltávolítását rendszerint mellkascsapolással végzik, ilyenkor vékony tűt vagy katétert szúrnak a mellüregbe. Nagy mennyiség lebocsátására egy olyan csövet használnak melyet vízzel lezárt szívórendszerhez csatlakoztatnak, megakadályozva ezzel, hogy levegő kerülhessen a mellüregbe. A cső bekötését a röntgenkészülék kivetítőjének segítségével ellenőrzik. Ha a betegség hátterében daganat áll, a folyadék gyorsan újratermelődik. Ha a folyadékgyülem vért tartalmaz, általában folyamatos csapolás szükséges, egészen a vérzés megszűntetéséig. Műtéti beavatkozásra kerülhet sor, ha például a gennyes folyadékgyülem túlságosan sűrű, ilyenkor a borda egy részét is eltávolíthatják.