A szülés nem politikai kérdés

A múltban csaknem minden szocialista államban tettek kísérletet a terhesség-megszakítások betiltására, majd a rendszerváltás után ugyanezen államokban azt vallották, hogy ezt a döntést teljesen a nőkre kell bízni. Most a konzervatív és liberális pártok etikai és személyiségjogi síkon vitáznak a kérdésről – Ön szerint melyiknek van igaza?

Nehezen viselem ebben a témában a politikai csatározásokat, mivel eredendően abortusz-ellenes vagyok, de azt is tudom, hogy ezt törvényileg betiltani nem lehet. A nők két dologért képesek még a pokolra is elmenni: az egyik, hogy legyen gyerekük, ha akarják, a másik pedig, hogy ne legyen, ha nem akarják. A szörnyű romániai példánál semmi sem mutatta jobban, hogy ha tiltják az abortuszt, akkor csak az a kérdés, ki haljon vagy rokkanjon meg: az anya vagy a gyerek. Szerintem a politikusoknak nem a terhesség-megszakítások kérdéskörénél kellene kezdeni a témával való ismerkedést, hanem ott, mindent megtesz-e az állam azért, hogy az abortuszt senki ne tekintse a fogamzásgátlás egyik módjának.

Ha mégis megtörténik, a legtöbb államban a terhesség tizenkettedik hetéig végzik el a művi terhességmegszakítást. Léteznek ez alól kivételek?

Nagyon indokolt esetben a huszadik hétig végezhető el a beavatkozás, de mivel a terhesség pontos megállapítása egyáltalán nem könnyű dolog, tulajdonképpen a huszonnegyedik hét számít a végső határnak. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor az orvos száz százalékig biztos abban, hogy a magzat életképtelen, vagy a terhesség az anya életét veszélyezteti. A tizenkettedik hétig többnyire azok a nők döntenek az abortusz mellett, akik egyébként sem akartak gyereket, az ő esetükben viszont egyszerűbb megoldás is létezik. Ez az a spontán vetélést előidéző magzatelhajtó tabletta, pontosabban két pirula: az egyik miatt a magzat felszívódik a méhben, a másik pedig összehúzza a méhet és kilöki a magzatmaradványt. Az ellenzők azt szokták mondani, hogy ha ezt általánosan hozzáférhetővé tennénk, akkor a magyar nők nem is védekeznének, hanem ezzel a módszerrel élnének. A baj az, hogy a politikusok döntő többsége férfi, és el sem tudják képzelni, milyen megpróbáltatást jelent a művi terhességmegszakítás a nők számára, hogy döntő többségük milyen vívódások árán szánja rá magát, és utána mennyire nehezen dolgozza fel. A gyermekvállalás szerintem nem politikai kérdés – pontosabban a politikusok dolga csak annyi, hogy támogassák, de a döntés joga a szülőké, közülük is elsősorban a nőké.

A témában folytatott viták végül mindig abba a filozófiai eszmefuttatásba torkollnak, mikor kezdődik az emberi élet, a fogantatás, vagy a születés pillanatában. Ön melyik nézetet vallja?

Pusztán orvosi szempontból biztos, hogy nem a fogantatáskor kezdődik az élet, mert amikor a petesejtbe bekerül az ondósejt, egy ideig még a petesejtben lévő ribonukleinsav irányítja a fehérjeszintézist és ez kb. a 72. óráig tart. Az abortusz szempontjából ez ugyan lényegtelen, de a sürgősségi fogamzásgátlás szempontjából már nem az. Nagyon fontos az is, hogy ha egy házaspárnál súlyos genetikai betegség fordul elő, illetve hibás géneket hordoznak, akkor ezt 50%, illetve 25%-os eséllyel örökölheti a születendő gyermek is. A lombikbébi program keretében a 4–5. osztódás után a 16–32 sejtes fázisban meg tudjuk nézni, melyik magzatkezdemény beteg és csak az egészségeset ültetik be.

Magyarországon évek óta komoly vita folyik annak lehetőségéről, hogy a szülők megválaszthassák gyermekük nemét. Lát esélyt rá, hogy ez lehetséges legyen?

Nem látok esélyt erre, pedig ha az első gyermek után ezt megengednék, akkor Magyarországon a születések száma tízezres nagyságrenddel növekedhetne. Ráadásul a lányt és fiút nemző ondósejtek különválasztásával ki tudnánk küszöbölni az olyan megbetegedéseket is, amelyek csak a fiúkba öröklődnek. Most ezeket a beteg magzatokat megöljük, holott helyettük egészséges leányok is születhetnének. Sajnos, e kérdésben a szakma is nagyon megosztott, etikai szempontból pedig valóban a természet rendjébe való megengedhetetlen beavatkozásnak tűnhet a dolog.

Egyre többet lehet tudományos szinten is hallani arról, milyen hatalmas előrelépés az orvostudományban a köldökzsinór-vérből nyert őssejt felhasználása. Valóban ilyen csodatévő az őssejt?

Háromfajta őssejt létezik. Az igazi az, ami még a magzatkezdeményben van a tizenötödik nap előtt, mivel e sejtek még „mindenre” képesek. A tudósok már rájöttek arra, hogy az őssejtből hogyan lehet izom-, ideg-, hasnyálmirigy-, csontvelő-, stb. sejteket csinálni, és ezekből majd emberi szerveket is, tehát így a szervátültetés problémája is megoldódna. A katolikus és több más egyház azonban ezt tiltja, mint emberkísérletet. A másik őssejtfajta a köldökzsinórvérből nyerhető, mivel minden szövettípusban marad egy kis tartalék belőlük. Ebből született az ötlet, hogy a köldökzsinórból, amit úgyis kidobnak, tegyék el a vért. Ezekből az őssejtekből jelenleg csak csontvelőt lehet előállítani, de ez a csontvelő a rákos megbetegedések gyógyításában korszakváltást jelent. A harmadik típusú őssejt pedig az, amelyik minden ember csontvelőjében megtalálható, de ezek már – az életkortól függően – kicsit „ütöttek-kopottak”, hiszen az életünk folyamán mindenféle ártalom ér bennünket és ugyanannyi évesek, mint mi. Azért bír nagy jelentőséggel a köldökzsinórból nyerhető őssejt, mivel itt etikai probléma nincs, és ezek az őssejtek még sok mindenre lehetnek képesek. A tárolás azonban komoly anyagi terhet jelent, mert a mintákat 50–100 évre kell eltenni folyékony nitrogénba. Mégis létezik már Magyarországon is egy jelentős réteg, amelyik áldoz erre, és tulajdonképpen dicséretes, hogy azt a pénzt nem egy újabb luxusautóra költik, hanem a gyermekeik jövőjére gondolnak.

Amiről itt beszélgettünk, az mind a születések számának növekedését, az egészség megőrzését és javítását szolgálná, mégsem egyértelmű a támogatottsága. Mit gondol, miért? Hiszen politikai irányultságtól függetlenül évek óta ez a magyar kormányok deklarált célja is…

Azért, mert a konkrét tennivalók mindig nagyon is konkrét csoportok vagy személyek érdekeit sértik, vagy ami még ennél is rosszabb, az illetékesek közül senkinek nem fűződik érdeke a megvalósításhoz. Elég, ha azt látjuk, mi történt idehaza a magzatvédő vitaminnal. Mi voltunk a világon az elsők, akik be tudtuk bizonyítani, hogy ha az anya a terhesség első hónapjában szedni kezdi ezeket, akkor kivédheti a babánál a központi idegrendszer legsúlyosabb fejlődési rendellenességeit. Azt is kitaláltuk, hogy elég lenne kenyérlisztet folsavval, B-6 és B-12 vitaminnal dúsítani, de míg az USA-ban ezt minden lisztfajtánál kötelezően bevezették, Magyarországon nem. Amerikában ennek hatására harminc százalékkal csökkent a fejlődési rendellenességek aránya és húsz százalékkal a szív- és érrendszeri halálozás. Kiderült ugyanis, hogy a szervezetünkben a táplálkozás miatt keletkezett méreganyag (ún. homocisztein) lebontásáért felelős gének a népesség ötvenhat százalékánál meghibásodtak. Ez a férfiaknál infarktust és agyvérzést okozhat, a nőknél pedig növeli annak valószínűségét, hogy a gyermekük rendellenességgel születik. A magzatvédő vitaminnal mindezek kiküszöbölhetők lennének. Magyarországon mégsem érdekli a dolog az illetékeseket, pedig évente 75 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségek következtében. 1998 augusztusa óta ugyan kapható magzatvédő vitamint tartalmazó kenyér, de drágább, mint a többi és ezért éppen a leginkább veszélyeztetett rétegekhez nem jut el. Kb. egy forinttal kellene emelni a kenyér árát és 15 ezer emberrel kevesebb halna meg évente. Viszont 15 ezerrel több gyermek születhetne, ha a szülők dönthetnének a nemükről. E két döntésnek köszönhetően meg is szűnne a népességfogyás. Ez ilyen egyszerű, legalábbis szerintem, de mifelénk, sajnos, a legegyszerűbb dolgoknak a legnehezebb érvényt szerezni – nem véletlenül hagyta és hagyja el az országot annyi kiváló tudós.