A szobatisztaságról, a szülő-gyermek viszonyról

Nem a szoktatáson múlik, hogy mikor válik egy gyerek szobatisztává. Döntő jelentőségű, hogy csak akkor kezdjünk „foglalkozni” vele, ha a gyermek már érett rá. Másfél-két éves koruk előtt még nem érettek a gyerekek a bili használatára. Csak ekkorra alakul ki ugyanis a gyereknek az a képessége, hogy ne csak megérezze, hanem vissza is tudja tartani a székletét, vizeletét mindaddig, amíg a bilihez vagy WC-hez nem ér. Amíg erre nem képes – még akkor sem nevezhetjük szobatisztának, ha egyetlen pelenkát se kell kimosni utána, mert nem rajta, hanem a mamája kitartásán vagy „kifigyelésén” múlik, hogy a gyerek a bilibe vagy a pelenkába végzi szükségét.

A szabályozó készségén kívül döntő jelentősége van a szobatisztává válásban a gyermek elhatározásának is, annak, hogy mint a felnőttek, ő sem akar pelenkát viselni. Tehát a felnőttel, a szülővel való azonosulás előfeltétele a sikernek - amíg ennek nem látjuk a jeleit, nem járhat igazi és tartós eredménnyel a szoktatás.

De hát tulajdonképpen miért baj az, ha a javasoltnál korábban kezdik a gyereket bilire ültetni, mi baj származik abból, ha például egy szülő megfigyeli gyerekét, „kitapasztalja”, mikor szokott pisilni vagy kakilni, s ilyenkor a bilire ülteti.

Először is felesleges, mert így sokkal több időt tölt a gyerek a bilin, tehát passzivitásra, helyben maradásra kárhoztatva, mint amikor már maga érzi, hogy mikor kell pisilnie, kakilnia, s csak éppen addig ül rajta, míg elvégzi a dolgot.

Másodszor – s ez a legfontosabb – mivel a gyermek még képtelen megfelelni a szülő elvárásának, előbb vagy utóbb szembekerül a szülővel.

Természetesen az elmondottakból nem az következik, hogy a felnőtt ne tegyen semmit a gyermek szobatisztává válásának érdekében. De csak akkor kezdjen foglalkozni ezzel a kérdéssel, ha már számíthat a gyerek valódi érdeklődésére. Egy-egy gyerek – megelőzve szülei kezdeményezését – magától kezd érdeklődni, hogy viselnek-e a felnőttek pelenkát. Kétéves kora előtt azonban a gyerekek általában még nem érettek arra az elhatározásra, hogy a „felnőtté válás” érdekében önként vállalják a szobatisztasággal kapcsolatos kényelmetlenségeket, nehézségeket. A kétéves gyereknek – ha tehát nem tiltakozik – kínáljuk fel a bilit akkor, amikor éppen száraz maradt a pelenkája, vagy ha az anya a gyerek mocorgásából vagy más jelekből látja, hogy pisilnie vagy kakilnia kell. Ha ilyenkor eredménnyel jár a próbálkozás, a gyermek megérti, mikor kell szólnia a felnőttnek, mikor kell a bilire ráülnie. Ha a szülő továbbra is figyel a gyerekre, segíti, támogatja, együtt örül vele a sikernek, biztatja, ha éppen nem sikerült időben elérni a bilit, a gyerek rendszeres biliztetés nélkül is szobatisztává válik.

A tapasztalat azt mutatja, az ilyen módszerrel szoktatott gyerekek végül ugyanúgy két és fél-három éves korukban lesznek szobatiszták, mint azok, akiket egy-másfél éves koruktól kezdve rendszeresen bilire ültettek. A bilivel későn ismerkedő gyerekeknél azonban a szülő maradéktalanul számíthat a gyerek együttműködésére (hiszen amíg ebben nem bízhat, szóba se hozza a gyereknek a bilit), s így szinte észrevétlenül (anélkül, hogy szülei elégedetlenségét, rosszallását, haragját érezné) válhat szobatisztává. Előfordulhat, hogy ez napok vagy hetek alatt következik be, de az is, hogy siker és kudarc sokáig váltogatja egymást.

Gyakran tapasztalható, hogy a már megbízhatóan szobatiszta gyerek rövidebb-hosszabb időre viszszaesik, esetleg fel is hagy a próbálkozással. Ilyen esetekben el kell gondolkodni, mi történt vele, mi akadályozza az elhatározását? Lehet, hogy korán és helytelenül kezdtek el a szobatisztaságra nevelésével foglalkozni, s csak felületesen fogadta el a szülő elvárását; lehet, hogy így tiltakozik a ráerőszakoltnak érzett „felnövesztés” ellen, s lehet, hogy valami változás, például testvér születése, bölcsődébe kerülés hatására adja föl próbálkozásait. Bármi is legyen a visszaesés oka, nem szabad azzal tetézni, hogy a szülő türelmetlenül, követelődzően kezd a gyerekkel bánni, elkezdi rendszeresen ültetgetni vagy büntetni. Ha a gyerek azt érzi, hogy megértik nehézségeit, számíthat szülei támogatására és bizalmára, amint visszanyeri érzelmi biztonságát, magától lesz újra szobatiszta.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából