A szex mint feszültségoldó

szex

Nem ritka, hogy ha valakinek az önértékelése, önbizalma alacsony, kívülről várja az elismeréseket, a megerősítést. 

Ide tartozhat az ártatlan bókoktól a súlytalan flörtökön át egészen a szexuális kalandokig bezárólag nagyon sok minden. Azonban míg a bókok, flörtök mondhatni természetes velejárói a társadalmi életünknek, addig a felszínes szexuális kapcsolatok több kárt okozhatnak, mint gondolnánk. Főképpen azért, mert hiányzik belőlük a lényeg: az egymásra hangolódás, az intimitás. Leginkább arról van szó, hogy a másik csak egy „tárgy”, és valóban csak használják. Még akkor is, ha mindketten akarják a dolgot, és mindkettőjüknek alapvetően önbizalom-erősítésre van szükségük. Ideig-óráig ezt valóban meg is kapják a másiktól, feltöltődnek – a felszínen.

Egy stabil, jól működő párkapcsolatban nem lehet hosszú távon fenntartani azt a szexuális hőfokot, amelyekről a romantikus regények írnak. Ez természetes jelenség, még akkor is, ha sokan félnek az unalomtól, a megszokástól, és úgy élik meg a szexuális életüket, mintha az sok újdonsággal már nem kecsegtetne. Minden azon múlik itt is, hogy a partnerek mennyi energiát fektetnek bele. Sajnos megesik valóban, hogy egy idő után rutinossá válik a dolog, amolyan lefekvés előtti fogmosássá. Tudjuk, hogy szükség van rá, meg is tesszük, de nem bánjuk, ha hamar vége lesz, és alhatunk végre.

Leginkább férfiaknál fordul elő, hogy az egész napos rohanás és stressz után szeretnék levezetni a feszültségüket, és a szexuális együttlétet használják erre. Ekkor nem tudnak és talán nem is akarnak a partnerükre figyelni – hiszen az még több energiát igényelne –, csak az a cél, hogy ők ellazuljanak, kielégüljenek. Az ilyenfajta együttlét, mondanunk sem kell, sajnos jobban hasonlít az önkielégítésre, mint a szeretkezésre.

Igaz, hogy a szexuális együttlét csökkenti a stresszt, és a kielégülés átmenetileg ellazít, megnyugtat. Azonban számtalan más módszer is alkalmas erre, ne felejtsük el! Talán egyszerűbb, ha rájövünk, mitől vagyunk valójában stresszesek. Vagyis az okokat is fel kell térképezni ahhoz, hogy a megfelelő kezelést válasszuk végül. Mert ha a munkahelyi problémák miatt vagyunk például feszültek, akkor bármit is teszünk – ha az adott problémát nem orvosoljuk –, újra idegesek leszünk. Keressünk más stresszoldókat, és tartogassuk a szexualitást az intimitás és a kapcsolat építésére, a közös örömök keresésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?