A mozgás fejlődése

Van olyan egyéves gyerek, aki leggyakrabban még hason fekve szeret játszani, ha meg akar szerezni egy-egy játékot, érte kúszik vagy odamászik hozzá. Találkozhatunk olyan kisgyerekkel, aki épp a felállást gyakorolja, és a leereszkedés még nem megy neki, s van olyan gyerek, aki ülni már akár előrenyújtott lábbal, támaszkodás nélkül is tud, de a felállással még nem kísérletezik. Akadnak olyan gyerekek is, akik már felülni is, felállni is tudnak, rácsba kapaszkodva lépegetnek, sőt olyan gyerek is van, aki egyéves korában már jár.

Bárhol is tart a gyermek a mozgásfejlődésben, ha egészséges, elégedett, s elegendő helye is van hozzá, hallatlan kitartással és élvezettel mozog. Egymás után fedezi fel az új mozgásokat, s játékosan addig gyakorolja, míg a kezdeti erőfeszítés görcsösségei, túlmozgásai meg nem szűnnek, míg mozdulatai automatikussá és harmonikussá nem válnak.

A felállás megtanulásának kezdetekor például a csecsemő testsúlya nem annyira a lábára, mint a kezére nehezedik: erősen szorítja a rácsot, hogy el ne essen. A sok-sok ismétlés következtében egyre inkább a talpára tudja helyezni a testsúlyát, egyre lazábban, könnyedébben fogja a rácsot, az egyik kezével el is engedheti. Végül olyan biztosan áll, már csak a talpán, hogy egy-egy pillanatra kapaszkodás nélkül is állhat. Ekkor azonban, ha nincs rács vagy más tárgy a közelében, még nem tud felállni. Ezt külön kell begyakorolnia, megtanulnia. A legtöbb gyerek elmúlik egyéves, mikor először megpróbálja ezt a mozgást. Mászás közben a térde helyett a talpára helyezi át a testsúlyát, s ebből a helyzetből óvatosan felemelkedik. Eleinte a törzsét derékban kicsit megdönti, kezét maga előtt tartja: billegve egyensúlyoz. Ha elveszti az egyensúlyát, ismét a földre támaszkodik: visszaereszkedik a kiinduló „négykéztalp” helyzetbe. A felállás megtanulása után hamarosan el is indul. A kezdő járó terpesztett lábbal, befelé fordított lábfejjel, kissé roggyantott térddel jár. Kezével egyensúlyoz, térdét minden lépésnél magasra emeli. A gyerekek legnagyobb része 14-18 hónapos kora között kezd el rendszeresen járni.

A járás megtanulásával azonban nem válik ez a mozgás egy csapásra kizárólagos helyváltoztatási móddá. A csecsemőkor vége felé a legtöbb gyerek már mászással változtat a helyén, ez a mozgás a fölállásnak és kapaszkodva lépegetésnek, sőt a szabadon járásnak a megtanulása után is hosszú ideig megfigyelhető még. Nemcsak azért, mert ez jó játék, hanem mert kezdetben a mászás kevésbé fárasztó, és gyorsabb módja a helyváltoztatásnak, mint a járás.

Lépcsőn közlekedni a járni még nem tudó gyerek is tud – ha lehetősége van a lépcsővel való ismerkedésre, és ha megengedik neki, hogy fölmásszon rá, illetve lemásszon róla. Gyakran a már szabadban lépegető gyermek is szívesebben mászik a lépcsőn – így érzi magát nagyobb biztonságban. Hosszú hónapokba telik, mire megtanul két lábon – először utánlépéssel – közlekedni a lépcsőn, s általában csak hároméves korában lesz képes arra, hogy váltott lábbal menjen föl s le rajta. Természetesen csak az olyan lépcsőn, melyen nem túl magasak a lépcsőfokok. (A lépcsővel ismerkedő, arra felmászni tanuló gyerekre nagyon kell vigyáznunk. Mindig legyünk mellette, pontosabban egy-két lépcsőfokkal alatta). Ugyancsak a harmadik év vége felé tanulnak meg a gyerekek szaladni és ugrani.

Az egy év körüli gyerekek általában már tudnak ülni, gyakran játszanak így. De rendszerint a földön. Többnyire a második évben lehet megfigyelni először, hogy ráülnek, leülnek valamire: például párnára, nagyobb játékra, kisszékre. S bár ettől kezdve fokozatosan egyre többször étkezhetnek, rajzolhatnak, játszhatnak asztal mellett is, ha maguk választhatják meg, még hosszú ideig a legkedvesebb, legkeresettebb játszóhelyük a föld marad.

A három éven aluli gyerek tevékenységében kitüntetett szerepe van a mozgásnak. Élvezettel tanul meg a legkülönbözőbb dolgokra felmászni, fáradhatatlanul közlekedik a mászókákon, beugrál a homokozóba, felmászik a székére, kerítések párkányán lépked végig, gödörbe, mélyedésekbe bújik, leugrál az alsó lépcsőfokokról, körbe-körbe szaladgál a szabadban vagy a lakásban.

Vigyázni kell rá, nehogy baj érje! Még az önállóan, ügyesen mozgó gyermek is kerülhet olyan helyzetbe, melyben nem tudja felmérni, mi vár rá a következő pillanatban. Nem tudhatja, hogy mászás közben nem ránt-e magára valamit, vagy hogy felborulhat a polccal együtt, nem számít arra, hogy az ablakpárkány után mélység van. A szülőnek előre kell gondolnia ezekre a veszélyekre, s arra is, hogy amit a gyerek egyik nap még nem tud megcsinálni vagy elérni (például a magasra tett gyógyszereket), másnap elérheti!

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából