A hetedik napon vétkezik

Fehér szalvétában öt darab zöldárpa-tabletta. Zakója belső zsebéből, ebédre indulva húzza elő Kocsis Tibor, a Julius Meinl cég pozsonyi kereskedelmi igazgatója, aki profi versenytáncosként járja a világot.

Testi-lelki épségére, közérzetére és megjelenésére folyamatosan figyel, étrendjét ugyanolyan fontosnak tartja, mint kondícióját.

„Madridban, Barcelonában, Birminghamben vagy Londonban könnyen találtam volna igazán kedvemre való táncpartnert, csak egyetlen lány sem akart idejönni, Pozsonyba. Azt hittem, részemre vége is az egésznek, hiszen jó partner nélkül semmire sem megy az ember. Féléves kihagyás után most mégis találtam valakit: egy húsz évvel fiatalabb, csinos, modell-alkatú lányt, akivel boldogan állok majd ki újra a táncparkettre. Januárban már a londoni Albert Hallban, az Egyesült Királyság Fesztiválján szeretnénk részt venni, amire viszont alaposan fel kell készülnünk. Bele is vágtunk rendesen. Az első edzés után, a több hónapos kihagyás miatt olyan izomlázam volt, hogy járni alig bírtam. Szinte könyörögtek a lábaim, hogy ne, ne csináld! Napi másfél–kétórás edzések kellettek, hogy összeszokjunk. Most már bírom a tempót, hiszen hetente öt–hat alkalommal edzünk, vannak napok, amikor reggel is, este is. Ehhez kellett a zöld tabletta. Öt darab reggel, öt délben, öt este. Méregteleníti a szervezetet. Karban tartja a forgókat. Bioboltban lehet venni. Én hiszek a hatásában, mert érzem, hogy ugyanúgy frissen tart, mint a Q10 vagy a ginszengtabletta. Sokkal jobb a közérzetem vele, mint nélküle.”

A tánc, bizonyos szint után, lelki állapot – mondja Kocsis Tibor. Meg is tesz mindent, hogy lelkileg és fizikailag fitt legyen. Az étkezésére ugyanolyan erősen figyel, mint teste formában tartására.

„Nehéz ételeket soha nem eszem. Minél fáradtabb a test, annál több energiát fektet az emésztésbe, tehát nem mindegy, mit eszünk. Nálam csak a fehér hús jöhet számításba. Más biztos, hogy nem. Reggelire, a hét hat napján hosszú évek óta zabpelyhet és joghurtot eszem. A hetedik napon vétkezem. Öt tojást sütök meg úgy, hogy csak egynek hagyom meg a sárgáját, a maradék négyet a szomszédasszonyomnak adom piskótatésztába. Négy évvel ezelőtt, amikor Ausztráliában töltöttem hosszabb időt, szombatonként volt királyi reggelim. Itthon általában olyankor bűnözöm, amikor vendégem van, aki nálam töltötte az éjszakát. Olyankor jöhet a kakaó, a vaj, az eperdzsem és a fonott kalács. Egyébként a finom joghurtok megszállottja vagyok. Ha fehéret eszem, abba keverek egy kis mézet, de a gyömölcsjoghurt sem hiányozhat a fridzsideremből. Na, és a túró! Minden este fél kiló túró. Azzal fejezem be a napot. Baracklekvárral keverve. Öt után már nem eszem, mert teli hassal nem mehetnék táncolni, este fél tíz után pedig már csak saláta jöhet, ha nagyon éhes vagyok, de inkább a túró. Krumpli, tészta, rizs – kizárva! A hüvelyesek közül is csak az, amelyik a lehető legkevesebb szénhidrátot tartalmaz. Rengeteg nyers és párolt zöldséget eszem, s bár a főzeléket nagyon szeretem, azt is csak ritkán engedem meg magamnak. Az édességről viszont nem mondtam le. Minden után eszem egy picit. A kávéhoz például zabpelyhes kekszet. A hétvége sosem múlhat el sütemény nélkül. Nekem nem elkezdeni nehéz, hanem abbahagyni. Még a munkahelyi fiókom is tele van finomságokkal.”

Tizenöt évesen kezdett el táncolni, azóta figyel magára. „Ha elengedném magam, a testem azonnal megbosszulná” – mondja. Nadrágjai között van egy, amelyet tizennyolc évesen viselt először. Húsz év után még ma is felveheti. A derékbősége semmit sem változott.

„Szentpéteren is voltak ideáljaim, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Aztán Pozsonyba kerültem, táncolni kezdtem, és évekig nem ettem semmiféle húst. Otthon azt hitték, hogy valamilyen szekta tagja lettem, azért döntöttem így. Pedig csak annyi történt, hogy bekerültem az egyik legjobb táncstúdióba, és láttam, mit tesznek az élvonalbeli táncosok azért, hogy jól teljesítsenek. Az egészséges táplálkozásra ott kezdtem figyelni. Egy versenytáncosnak ugyanannyi energiára van szüksége, mint egy élsportolónak, nem mindegy hát, hogy mit eszem. Bécsben egy norvég edzőhöz járok órákra, látom hogy fellépés előtt egy–két nappal a többiek ott már csak grépfrútlevet isznak, az hozza ki a tejsavat az izmokból, így aztán nem keményednek meg, lazák maradnak. Az ananászlé pedig kihajtja a szervezetből a vizet, így a fellépés során, vagy másnap nem izzadok. Masszőrhöz is rendszeresen járok, akárcsak gőzbe és konditerembe.”

Az alatt az egy év alatt, amelyet táncoktatóként Ausztráliában töltött, tíz kilót fogyott. Csupán azért, mert mindenhova gyalog járt, és egészségesen táplálkozott.

„Ausztráliában rengeteg a friss gyümölcs, Sydneyben pedig úton-útfélen joghurtot árulnak müzlivel. Egyik kezedben a pohár, frissen facsart gyümölcs levével, másikban a muffin, és kilométereket gyalogolhatsz. Kiwi, mangó, papaya, amit csak akarsz, négy dollárért fél liter finom, előtted facsart gyümölcslé. A metrómegállókban is joghurtot árulnak, meg dinnyét, szőlőt, epret. Csipegethetsz, miközben utazol. Ausztráliában könnyű egészségesen táplálkozni. Az édességek közül a sajt- és a répatorta volt a kedvencem. Nem telt el úgy nap, hogy ezt vagy azt ne ettem volna. Amikor nemrég visszamentem Sydneybe, a legelső utam a Victoria Királynő épületbeli cukrászdába vezetett. Mivel felismert a kiszolgáló, csak annyit kérdezett: – Most melyiket kéri? – Mindkettőből kértem.”

Hogy min szeretne még változtatni az életében? Nem töpreng a válaszon. „Jó lenne többet olvasni, megállni a pörgésben. De még este is úgy fel vagyok turbózva, hogy állva eszem otthon. Nem tudok leülni, megnyugodni. Olyan nincs, hogy hazamegyek, és időben lefekszem. Nagyon szeretek aludni, csak órákba telik, míg lecsillapodik a testem. Elnyalogatom a joghurtomat, és ahelyett, hogy ágyba bújnék, visszamegyek a városba, akár csak sétálni egyet. A könyvek meg csak várnak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?