A diszkriminációé az első hely

Leginkább a munkahelyi diszkrimináció zavarja az amerikai dolgozókat, ám a legbosszantóbb viselkedések tízes listájára többek között az agresszív vezetési stílus, a nemdohányzók jelenlétében való füstölés, és a szemetelés is felkerült – derül ki egy felmérésből.

Leginkább a munkahelyi diszkrimináció zavarja az amerikai dolgozókat, ám a legbosszantóbb viselkedések tízes listájára többek között az agresszív vezetési stílus, a nemdohányzók jelenlétében való füstölés, és a szemetelés is felkerült – derül ki egy felmérésből.

A felmérésben a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és két helyi cég 615 dolgozóját arra kérték, hogy rangsorolják a 30 megadott idegesítő magatartást. A listán többek között szerepelt az sms-küldés beszélgetés közben, a kollégák ételének ellopása a hűtőből és a többiekkel szembeni megalázó viselkedés is.

A felmérés vezetője, Dr. P. M. Forni meglepődve tapasztalta, hogy a munkahelyi diszkrimináció került a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy az amerikai dolgozókat az bosszantja fel leginkább, ha nem kerülhetnek be egy projektbe a koruk, vagy a nemük miatt, vagy éppen csak azért, mert nemzetiségükből kifolyólag nem beszélnek olyan jól angolul, mint a többiek – Amerikában tehát rendkívül fejlett a dolgozók igazságérzete. Dr. Forni szerint a munkahelyen töltött hosszú órák hangulatát valójában az határozza meg, hogy mennyire tudunk jó kapcsolatot kialakítani munkatársainkkal. (Forrás: Medipress)

A tízes lista

1. Munkahelyi diszkrimináció.

2. Kiszámíthatatlan vagy agresszív, másokat is veszélyeztető vezetési stílus.

3. Más munkájáért elfogadott dicséret.

4. Lekezelő magatartás a szolgáltatókkal szemben.

5. A faji, nemi, vallási különbségeket, a kort, a mozgáskorlátozottságot, vagy a szexuális beállítottságot kigúnyoló viccelődés vagy megjegyzések.

6. Agresszíven, erőszakosan viselkedő gyerekek.

7. Szemetelés (beleértve a köpködést és a háziállatok ürülékének ottfelejtését is).

8. A hátrányos helyzetből fakadó előnyökkel való visszaélés.

9. Dohányzás nemdohányzó helyeken, vagy nemdohányzók jelenlétében megkérdezésük nélkül.

10. Telefonálás vagy sms-ezés beszélgetés vagy tárgyalás közben.

TESZTELJE TESTÉT!

Rend a gyomorban

1. Étkezés után gyakran tapasztal savas felböfögést vagy gyomorégést?

Nem, vagy csak ritkán 0

Ez gyakori 1

Nagyon gyakori, szinte mindennap 2

2. Gyakran érez nyomást, görcsöket a has felső részében?

Soha 0

Ritkán, de előfordul 1

Nagyon gyakran 2

3. Gyakran étvágytalan vagy van hányingere?

Nem 0

Olykor, de elég ritkán 1

Rendszeresen 2

4. Szed fájdalomcsillapítót vagy reuma elleni gyógyszereket (pl. aszpirin, ibuprofen, diclofenac)?

Nem, vagy csak igen ritkán

(havonta egyszer) 0

Néha-néha, akár hetente egyszer 1

Napi rendszerességgel 2

5. Kellőképpen megrágja az ételt (minden falatot 30-szor meg kellene rágni)?

Igen, figyelek a 30-as szabályra 0

Ritkán, inkább kevesebbszer

rágom meg a falatot 1

Nagyon gyorsan eszem, szinte

rágatlanul nyelem a falatokat 2

6. Gyakran fogyaszt édességet?

Nem, meglehetősen ritkán 0

Gyakran, hetente többször is 1

Szinte naponta 2

7. Sok húst és húsipari terméket (sonkát, felvágottat, kolbászféléket) fogyaszt?

Soha, vagy csak ritkán 0

Legfeljebb hetente 1–2-szer 1

Szinte naponta 2

8. Szereti az erősen sózott ételeket, és/vagy gyakran utánasózza az ételt?

Nem 0

Gyakran 1

Igen 2

9. Sok grillezett, füstölt, pácolt ételt eszik?

Nem, vagy csak ritkán 0

Legfeljebb hetente 1–2 alkalommal 1

Hetente többször is 2

10. Gyakran éri stressz?

Nem, vagy csak ritkán 0

Rendszeresen 1

Állandóan stressz alatt állok 2

11. Terheli-e a lelkét bánat vagy gond pl. családi vagy munkahelyi ügyek miatt?

Nem 0

Igen, olykor előfordul 1

Gyakran, tartósan 2

12. Milyen gyakran iszik alkoholt?

Nagyon ritkán/nem iszom alkoholt 0

Hetente kb. 1–2-szer 1

Mindennap 2

13. Mennyi kávét iszik?

Soha, vagy csak alkalmanként 0

Naponta 1–3 csészényit 1

Napi három csészénél jóval többet 2

14. Dohányzik?

Nem 0

Igen 1

15. Korábban diagnosztizáltak-e önnél krónikus gasztritiszt

(gyomornyálkahártya-gyulladás)?

Nem 0

Igen 1

16. Diagnosztizáltak-e önnél helicobacter pylori-fertőzést?

Nem 0

Igen 1

17. Előfordult-e a családjában gyomorrák?

Nem 0

Igen 1

Értékelés

A teszttel elsősorban a gyomra által leadott vészjelzésekre, és a gyomrot károsító életvitelre és táplálkozási szokásokra szeretnénk felhívni a figyelmét.

0–11 pont: Noha begyűjtött néhány pontot, az ön gyomra egészséges. Tartson ki életstílusa mellett, és figyeljen teste jelzéseire. Fusson végig még egyszer a kérdőíven, lehet, hogy néhány életvezetési kérdésben ön is javíthat valamit. A gyomorbetegségek esetében ugyanis különösen nagy szerepet játszik az életmód és a táplálkozási szokások!

12–22 pont: A pontszámai arra engednek következtetni, hogy az ön gyomra olykor túlterhelt, és néha-néha panaszokkal jelzi ezt. Ellenőrizze, hogy néhány panasz (1-től 4-ig) nem befolyásolja-e erősen közérzetét! Ha igen, keresse fel orvosát. Talán csak funkcionális eredetű a panasz, de ezeket is lehet enyhíteni, amivel megelőzhető egy komolyabb betegség. Néhány alapvető, az életvitelt érintő változtatással sokat tehet a gyógyulásért.

23–34 pont: Életmódja és táplálkozási szokásai olyan kockázatot jelentenek, amelyek erősen veszélyeztetik gyomra egészségét. Ráadásul gyomra komoly panaszokkal hívja fel figyelmét minderre. A diagnózis és a terápia orvos feladata. Panaszait vegye komolyan! Ha esetleg vérhányást is megfigyelt, azonnal forduljon orvoshoz! Minél korábban kezelik a betegségét, annál hamarabb visszanyerheti egészségét. Kerülje a veszélyes életmódot. Ne késlekedjen, cselekedjen azonnal!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?