A betegek több mint 15 százaléka meghal egy évvel az infarktus után

szívinfarktus

Szlovákia jó helyen szerepel azok között az országok között, ahol nem feltétlenül hal meg az, aki infarktust kap. Ha időben orvoshoz kerül a beteg, meg tudják menteni: el tudják távolítani az eret elzáró vérrögöt. Ennek ellenére a betegek 15,1 százaléka egy évvel az esemény után meghal, ami magas arány. Ennek fő oka az, hogy a beteg infarktus után nem kap megfelelő kezelést, kevés a kardiológiai rendelő és a kardiológus.

Az általános orvosok túlterheltek, és lényegében nincs meghatározva, hogyan kell eljárniuk az infarktuson átesett betegek esetében. Ráadásul a páciensek nincsenek jól felkészítve, hogy mit kell tenniük, és a készség is hiányzik arra, hogy kezeljék magukat és változtassanak életmódjukon. A szakemberek – együttműködve a szakmai társaságokkal, az egészségügyi minisztériummal és az egészségbiztosítókkal – pontos stratégia kidolgozását sürgetik arra, hogy kell tovább kezelni az infarktuson átesett betegeket.

Valamiben elsők vagyunk

Szlovákiában 25 év alatt 80 százalékkal sikerült csökkenteni a halálozást az infarktust követő 30 napon belül. Ebben mi vagyunk a legjobbak Európában, vagyis az infarktus heveny kezelésében jobbak vagyunk, mint az európai átlag. Ugyanez azonban nem mondható el a kórházi kezelést követő ellátásról és a betegek felvilágosításáról, aminek az a következménye, hogy nem tudják időben felismerni az infarktusra utaló tüneteket. „Gondot jelent a lakosság tájékozottsága és az, hogy nem tudja felismerni az infarktust, és így a segítség kérése is késik. Emiatt az első panaszok és a vérrög eltávolításához szükséges katéter bevezetése között négy óra telik el. Célunk az, hogy ezt az időt két órára csökkentsük. A másik fontos lépés, amikor a beteget hazaengedik a kórházból” – mondja dr. Róbert Hatala professzor, az egészségügyi minisztérium kardiológiai főszakértője.

Egy év kötelező ellenőrzés

Az infarktust elszenvedett beteget a kórházi kezelés után legalább egy évig rendszeresen ellenőrizni kellene és speciális kivizsgálásokon kellene részt vennie. „Fontos tudatosítani, hogy infarktus után a kórházból nem egészséges ember, hanem krónikus beteg távozik, akinek megfelelő kezelést és ellátást kell kapnia, hogy javuljon életminősége és elkerülje a halált. A szív- és érrendszeri betegségek jól kezelhetők, csak hiányzik a beteg rendszeres ellenőrzése” – magyarázza dr. Eva Gonzalvesová, a Szlovák Kardiológiai Társaság elnöke.

Dr. Beata Havelková professzor asszony, az Általános Egészségbiztosító orvos igazgatója szerint meg lehet előzni a szív- és érrendszeri betegségeket, ezért vannak a szűrővizsgálatok az általános orvosnál. „Ennek köszönhetően sok kockázati tényezőt ki lehet szűrni, mint például a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás, amit az általános orvos is tud kezelni” – mondja dr. Beata Havelková. Szlovákiában sem a betegellátáshoz való hozzáférés jelent gondot, hanem az, hogy a beteg mennyire felelősségteljesen viszonyul egészségéhez.

Dr. Eva Goncalvesová szerint jelenleg bizonyos fokú bizalmatlanság tapasztalható a bizonyítékokon alapuló orvoslás iránt. A szívbetegek között erős sztatinellenes kampány zajlik, aminek következménye, hogy nem szedik be a felírt koleszterincsökkentő gyógyszert. „Megcáfolhatatlan bizonyítékaink vannak arról, hogy a koleszterinszint csökkentése annyira stabilizálja az ereket, hogy újabb infarktus nem következik be. A »rossz« LDL koleszterin szintjét 1,8 mmol/l alá csak a szlovákiai betegek 20 százalékának sikerül csökkenteni, pedig a az Európai Kardiológiai Társaság legújabb ajánlásai szerint még alacsonyabbnak kellene lennie. Az infarktuson átesett beteg kezelésének a szakembernél – kardiológusnál vagy belgyógyásznál – kellene folytatódnia” – mondja Goncalvesová. A betegnek ügyelnie kellene arra, hogy ne legyen magas a vérnyomása, a koleszterinszintje, és teljesen abba kellene hagynia a dohányzást.

40 perc kellene egy betegre

Hatala professzor szerint infarktus után három hónapon belül specializált intézményben kellene kivizsgálni a beteget, ott, ahol a beavatkozást végrehajtották. Ezután az orvosnak meg kellene határozni a további eljárást és az általános orvossal együttműködve kardiológushoz kellene jutnia. „Pozsonyban négy hónapot kell várni a kardiológiai kivizsgálásra, mert a kardiológusok a magas vérnyomás kezelésével vannak elfoglalva. A körzeti kardiológusnak, aki az infarktus után először látja a beteget, legalább 40 percet kellene vele foglalkoznia, alaposan ki kellene vizsgálnia, elbeszélgetni vele” – egészíti ki a kardiológus.

Kamil Száz, az egészségügyi minisztérium államtitkára azt mondja, kevés a szakorvos, s nem világos, mi tartozik a hatáskörébe. Az általános orvosok és az elsődleges betegellátás hosszú ideig alulfinanszírozott volt, nem vonzó terület, és az ezen a területen dolgozó orvosok megöregedtek. Jelenleg sok a beteg, és nem tudják őket úgy kezelni, ahogy szeretnék.

Vita indul a további kezelésről

„Rosszabb a helyzet az olyan betegségek esetében is, mint a magas vérnyomás” – magyarázza dr. Kamil Száz. Hozzáteszi: A Szív- és Érbetegségek Országos Intézetében ebben az évben rendelő nyílik, ahol azokat a betegeket fogadják és kezelik majd, akiket infarktus miatt szívkórban kezeltek. „Örülünk ennek a lehetőségnek. Minden kardiocentrumban kellene ilyen rendelő, mert az rendkívül nehezen érhető el, hogy minden járásban és kerületben elegendő kardiológus legyen” – fejezte be az államtitkár. Az egészségügyi minisztérium a szakemberekkel, élükön a Szlovák Kardiológiai Társasággal és az egészségbiztosítók képviselőivel vitát szeretne nyitni annak érdekében, hogy Szlovákiában rövid időn belül javuljon az egyéves halandóság negatív statisztikája. Már az új év elején munkatalálkozót tartanak a minisztériumban erről a kérdésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?