Bulvár

VIDEÓ: Amikor A cápa című film valósággá válik

Még 2017-ben készült a videó Dél-Afrikában, amelyben látni, ahogy egy hatalmas fehér cápa nekitámad egy hajónak és egy búvárokkal teli ketrecnek.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. július 8. 18:46

capa
Forrás: SWNS

A videót a benne hemzsegő fehér cápákról ismert dél-afrikai Gansbaai vizeiben forgatták.

Anthony Kobrowisky, aki a felvételt készítette elmondta, hogy sokszor volt már ragadozók közelében, de ilyet még nem látott.

Az egészen filmbe illő jeleneten látható, ahogy a cápa közvetlenül a kamerához és a búvárok ketrecéhez úszik, majd szinte kitör a vízből.

(br, ladbible)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
obchod

Csak az üzletláncok profitját növelné az áfacsökkentés

stropk

Ilyen az élet az omikron által leginkább sújtott járásban! Az egész ország erre számíthat?

martin jurisinec

Az Ukrajna Szlovákiához közeli részein élők nem pánikolnak

tesztelés

Csaknem megduplázódott a fertőzöttek száma a Galántai járásban

Holényi Gergő

Érvénytelen igazgatócserék Nagymegyeren

Csollány

Sopronban temetik el Csollány Szilvesztert

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.