Harry herceg és felesége, Meghan az utóbbi időben egyik kritikát kapja a másik után. Miután a közvélemény helytelenítette Harry távolságtartó kapcsolatát a családjával, most kiderült, hogy nemcsak a családjával rideg a kapcsolata.
Kritizálják Harry herceget és feleségét: szomszédaik elárulták, hogyan élnek!
Harry herceg és Meghan Markle nem sokkal a házasságkötésük után konfliktusba kerültek a királyi családdal, ami végül 2020-ban a teljes különválásukhoz vezetett. A pár az Egyesült Királyságból Kaliforniába költözött, a közvélemény pedig kritizálta a herceget bátyjával, Vilmossal való jelentősen kihűlt kapcsolata miatt.
A Mirror.co.uk című brit lap szerint kiderült, hogy a pár még a kaliforniai szomszédokkal sem ápol jó kapcsolatot. Frank, az amerikai haditengerészet veteránja – aki a közelükben, Montecitóban él – elárulta, hogy próbálkozása, hogy közelebb kerüljön a fiatal családhoz, hideg elutasítással végződött. Szeretett volna Harrynek és Meghannak filmeket vinni a város történetéről, de visszautasították. „A biztonsági őrük elküldött a kapunál, és nem fogadta el a filmet. Csak annyit mondott, hogy nem érdekli őket. Próbáltam jó szomszéd lenni. Sok információm van a környékről” – mondta. A férfit az is meglepte, hogy a királyi pár éppen ezt a környéket választotta lakhelyéül, amelyet főként idős lakosok laknak.
Az is kiderült, hogy a pár nem nagyon mutatkozik a nyilvánosság előtt. Bár a helyi közösség nevében beszélő szomszéd, Richard azt mondta, hogy mindenki türelmetlenül „várja” őket, a várva várt találkozásokra nem kerül sor.
Sokakat ugyancsak meglepett, hogy a pár egy ilyen drága helyet választott lakóhelyül. Egy ingatlanszakértő szerint a kastély 12 millió fontot ér, és a fenntartásával járó kiadások sem a legolcsóbbak. A Becslések szerint a család 10-15 fős csapatot foglalkoztat, köztük takarítókat, szakácsot és biztonsági személyzetet. A fizetésekre, közüzemi szolgáltatásokra, tereprendezésre, karbantartásra és egyéb költségekre fordított összeg évente több százezerre rúghat.
(1.pluska)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.