Kakaskukorékolás és szamárbőgés miatt panaszkodtak a turisták – a helyiek jól helyretették őket

pic

A spanyol falu, Ribadesella lakosai nem packáztak a kényes turistákkal.


 

Az utóbbi időben több turista is panaszkodott a spanyol falu önkormányzatánál a vidéki élettel járó jelenségek miatt. Egy nő például azért reklamált, mert egy kakas minden hajnalban 5 órakor felébresztette, valakit egy szamár bőgése zavart, mások a csorda után az úton maradó tehénlepények miatt elégedetlenkedtek – írja a 444 a Guardian alapján.

Az önkormányzat reagált a panaszokra, de a turisták biztos nem számítottak arra, amit kaptak.

Faluszerte olyan plakátok jelentek meg, melyeken felszólítják a látogatókat, hogy „vállalják a vidéki élettel járó kockázatokat”.

Itt templomok vannak, melyekben rendszeresen harangoznak, kakasok, amelyek korán reggel kukorékolnak, és csordák a közelben, amelyek néha kolompolnak. Ha ezt nem tudja elviselni, akkor talán nem jó helyen jár” – olvasható egy plakáton, amelyen a falusiak mindent megválaszoltak a turistáknak.

Azért hozzátették, hogy aki képes ezzel együtt élni, az élvezni fogja a csodálatos környezetet és a finom helyi termékeket.

(br, 444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?