Ben Affleck lányának sokkoló átalakulása!

0

Amellett, hogy a celebgyerekeknek már kiskoruk óta meg kell birkózniuk szüleik hírnevével, úgy tűnik, hogy többen közülük az identitásukat is keresik. Jennifer Garner és Ben Affleck középső gyermeke nyilvánosan nem binárisnak vallja magát.

Seraphina Rose (15), az elvált színészpár, Jennifer Garner (51) és Ben Affleck (51) lánya először mutatkozott be nyilvánosan új nevén, Fin. És a nem bináris „ők” névmást használja.

Fin személyazonosságával kapcsolatos találgatások már egy ideje elkezdődtek. Rövidre vágatta a haját, és olyan ruhákban kezdett járkálni, amelyeket inkább fiúkhoz szoktunk társítani. 

Új nevét először egy szomorú eseményen, a húsvéti ünnepek alatt 85 éves korában elhunyt nagyapja, William Jack Garner emlékére rendezett megemlékezésen vállalta fel. Fin egy bibliai igét olvasott fel a nyugat-virginiai Charlestonban található Christ Church United Methodist Churchben, amelyet élőben közvetítettek a Facebookon.

Fin rövid hajjal hasonlít Brad Pitt (60) és Angelina Jolie (48) lányára, Shiloh-ra (17). Jolie korábban a Vanity Fairnek elmondta, hogy Shiloh már négyéves korában is szeretett fiúnak öltözni, és a haját is le kellett vágatni, mert fiú akart lenni. Johnnak kellett volna hívni őt. Tinédzserként is fiús ruhákban és levágott hajjal jelent meg. Ezért lepett meg mindenkit, amikor 2021-ben édesanyja filmbemutatóján megjelent egy női ruhában és hosszú hajjal.

(Pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?