Az ember hű társa

Időszámításunk előtt 412-ben bukkant fel először a furcsa, magas lázzal járó betegség, az influenza. Ekkor írták le a tüneteit első ízben.

Időszámításunk előtt 412-ben bukkant fel először a furcsa, magas lázzal járó betegség, az influenza. Ekkor írták le a tüneteit első ízben. Már több száz éve azonban olyan pontos leírások állnak rendelkezésünkre a betegségről, hogy a legmértéktartóbb vélemények is az ember (és egyes állatfajok) egyik leghűségesebb „társának” tartják az influenzát. Mindazonáltal az első emberi influenza-vírustörzset csak 1933-ban sikerült kimutatni, noha a 19. század végén és a 20. század elején vett és tárolt vérmintákból az emberi influenzára vonatkozóan már 1890-től lehet elég pontos adatokat nyerni. Az influenza szó latin kifejezés, a befolyásolni szóból ered.

Az influenzának is több variánsa van, ezek közül 3 fő típust különböztetünk meg. Az A típusú influenzavírusok az ember egyetlen pandémiás betegségét (világjárványát) idézik elő. (A B és a C típusú influenzavírusok okozta megbetegedések is gyakoriak, noha ezek előfordulása az állatvilágban kifejezetten ritkaság.) Az egyes fajokból kimutatható A típusú influenzavírusok szerkezete, összetétele, a szervezetben való viselkedése (terjedése, a kórokozó tevékenysége) nagyon hasonló. A vírus belsejében lévő, hat ún. belső antigén a típust határozza meg, míg a három külső antigén, melyek közül kettő a vírus szervezetben való terjedéséért felelős, további osztályozásra (altípusok kialakítására) ad lehetőséget. Az influenzavírusok azonban rekombináció (a genetikai anyag egymás közötti kicserélése) és mutációk révén igen nagy változatosságra tudnak szert tenni, és bizonyos fajokhoz kitűnően alkalmazkodtak, ami azt jelenti, hogy bizonyos altípusok egyes fajokban gyakoribbak, másokban ugyanazok nem, vagy ritkán fordulnak elő. A fajok közül egyedül a madarak, közülük is a víziszárnyas madárfajok a kivételek, mert bennük szinte minden eddig ismert altípusú vírus szaporodik, s meghatározott körülmények között fennmarad.

A hirtelen igen magas lázzal kezdődő betegségnek nagyon komoly szövődményei lehetnek (agyvelőgyulladás, tüdőgyulladás). Lappangási ideje rövid, s a megfertőződés utáni napon máris továbbfertőz. A fertőzéshez pedig igen kis mennyiség is elég. A WTO minden állam illetékes minisztériumával külön tervet készíttetett el egy ilyen világméretű járvány esetére. Ez a régi vírusok elleni védőoltások lecseréléséről, újak kifejlesztéséről és vírusgátló gyógyszerek gyártásáról rendelkezik, de olyan intézkedéseket is tartalmaz, mint a kórházakban bevezetendő látogatási tilalom vagy tömegrendezvények betiltása – a jelenlegi időszakban például a farsangi mulatságok eltörlése.

A mostani madárinfluenza-járvány a többi között azért is aggasztó, mert az állatok életmódja, kontinensek közötti vándorlása révén több influenzavírus-altípussal-variánssal egyidejűleg is megfertőződhetnek, és nemcsak a vírusok fennmaradásának, terjesztésének, hanem mutációjának, rekombinációjának is bőséges lehetőséget kínálnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?