Volvo: Készül az új terepjáró

A svéd márkának üzletileg igencsak bejött a nagyméretű XC90-es szabadidő-autó, így a sikert egy kategóriával lejjebb is szeretné megismételni. Az XC60-assal a Toyota RAV4, BMW X3, Volkswagen Tiguan stb. fémjelezte kategóriában kíván maradandót alkotni.

A kocsi tanulmánymodelljét még a januári detroiti autószalonon mutatták be. Az újdonság a Ford-konszern „lego-kockáit“ használja fel a lemezek alatt; többek között az új Land Rover Freelander műszaki platformjára épül, de futóművét például a Focustól örökölte. Formailag ígéretesnek tűnik a koncepció, és ha a szériaváltozat nem szelídül sokat, az XC60-as alaposan felkavarhatja a kategória állóvizét. Ez a Volvo ugyanis már nem olyan konzervatív, mint amit az utóbbi évek alapján a svéd márkától vártunk volna, és a tervezők azt a hibát sem követték el, hogy az XC90-es kicsinyített mását alkossák meg. A tanulmány jóval dinamikusabb a decens nagyobb testvérnél, és végre az egyen-hátsó rész is változott valamelyest. A belső tér egyelőre túlságosan futurisztikusnak tűnik: alapállapotában vakító fehér színben pompázik, éjjel, bekapcsolt világításnál pedig szemet nyugtató fekete színre vált. Ezt ebben a formában nem valószínű, hogy viszontláthatjuk a szériamodellben; valószínűbb, hogy az S40-es/C30-as módosított műszerfala mosolyog majd ránk. A motorokat javarészt az S40-es és V50-es modellektől örökli az autó, de például Haldex rendszerű összkerékhajtását szintén az új Land Rover Freelandertől veszi kölcsön. Az XC60-as a Volvo genti (Belgium) gyárában készül majd, és várhatóan 2009 elején kerül forgalomba. (vas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?