Új, légzsákkal kiegészített biztonsági övek

A 20. század egyik kulcsfontosságú találmányának tartják számon a biztonsági övet, amely feltalálása óta már több százezer ember életét mentette meg.

A 20. század egyik kulcsfontosságú találmányának tartják számon a biztonsági övet, amely feltalálása óta már több százezer ember életét mentette meg. Körülbelül két évtizeddel ezelőtt ugyan átesett némi változáson, kiegészítették a hárompontos rögzítéssel, de végeredményben továbbra is az eredeti változatában szolgál. Jelenleg viszont úgy tűnik, radikális újítás vár a biztonsági övre, amely az eddiginél is nagyobb biztonságot nyújthat majd a gépjárművek utasainak. Légzsákkal szerelik fel.

A Mercedes Benz mutatta be az övek új generációját, amely a Belt Bag nevet viseli. Az öv ütközéskor komoly nyomást gyakorol az emberi testre, ami szintén sérüléseket okozhat. Az újonnan kifejlesztett öv viszont századmásodpercek alatt kétszeresére növeli szélességét. Így automatikusan csökken az emberi testre nehezedő nyomás, illetve a sérülés veszélye. Ez elsősorban az idősebb utasoknak lehet jó hír, mivel a mellkasuk sokkal sérülékenyebb.

A Belt Bag a biztonsági öv és a légzsák kombinációja. Amint az övekbe szerelt érzékelők súlyos ütközést észlelnek, azonnal bekapcsolják az övekbe rejtett légzsákot. Ennek térfogata egy övben négy liter. A gyártók szerint a gépkocsik hátsó ülésein óvhatják meg a sofőröket a komolyabb sérülésektől, hiszen itt az utasok elé nem lehet klasszikus légzsákot szerelni. (dem, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?