Autó-motor

Škoda Scala: a konkurencia már felkötheti a gatyamadzagját

A Scalát már a nemzetközi bemutató során is kipróbálhattuk, a hosszabb tesztelésre a 85 kW teljesítménnyel rendelkező háromhengeres 1,0 TSI erőforrással ellátott modell került szerkesztőségi garázsunkba. A Škoda újdonsága egyébként időközben öt csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjein, a felnőtt bennülők biztonsága kategóriában 97 százalékra teljesített. Milyen a Škoda újdonsága?
Demecs Péter

2019. július 23. 13:00

- A szerző felvételei

Aki nem tudná, annak elárulom, hogy a Scala egy teljesen új modell a Škoda portfóliójában. A Rapid helyére lép, de ezzel a modellel nem is lehet összehasonlítani. Teljesen új járgány, innovatív megoldásokkal és számos olyan technológiával, amely a márka történetében épp a Scalában jelenik meg először. A gyártó szerint sokkal jobban beilleszkedik a Rapid és a Fabia közé, bár megjegyezném, hogy ami a méreteket és a felszereltségi szintet illeti, tán még az Octaviát is lekörözi – még akkor is, ha egy alapvető dologban azért különbözik tőle. A Scala esetében ugyanis felárért sem rendelhetnek többlengőkaros hátsó felfüggesztést, még az erősebb 1,5 TSI modellhez sem. Az adaptív lengéscsillapítás viszont elérhető hozzá. Ennek köszönhetően aránylag jól elnyeli az utak egyenetlenségeit.

Nyikorog vagy nem?

Az autó külsejéről és belsejéről már sok mindent megírtunk, mégis akadt valami, amire nem igazán lettem korábban figyelmes, s amire egy haverom figyelmeztetett, aki nagy előszeretettel kopogtatja, nyomkodja az autókban felhasznált felületeket, anyagokat. Az új Scalában az ajtók belső borítása nyikorgott, mintha a műanyag felület nem lett volna kellőképpen az ajtóhoz erősítve. Nehéz megmondani, hogy az adott modell hibájáról van-e szó, vagy minden modellben gond van ezzel, tény, hogy a tesztelt változatnál ezt tapasztaltuk.

A klasszikus kézifék

Az utastér teljesen új műszerfalat kapott, ez a már említett abszolút újdonság egyike. Az infotainment kijelzője először került külön érintőképernyőként az autóba. A műszerfal lehet LCD-alapú, az autóhoz például állandó internetcsatlakozás is elérhető. Ja, és még valami, megmaradt a klasszikus kézifék, ami manapság már nagy szám, hiszen a márkák többsége már csak az elektronikus kéziféket használja. Kívülről a legnagyobb újdonság az autó farrészén keresendő, a márkajelet ugyanis a csomagtér ajtaján a Škoda felirat helyettesíti.

A tesztelés során megtett több mint 800 kilométer csak igazolta, hogy a Scala nemcsak jól mutat, de kényelmes autó is. Nem mondom, hogy soha nem ültem kényelmesebb járgányban, de a Scala, az ülések kivitelezése tekintetében határozottan a jobbak közé tartozik. A sokat vitatott csomagtér térfogata a Škoda esetében 467 liter, ami 52 literrel több, mint amit a Rapidnál megszoktunk. A hátsó üléstámlák lehajtása után 1410 literes teret kapunk, szélességre pontosan egyméteres hely áll a rendelkezésre. Megjelent az elektromosan nyitható csomagtérajtó, amit minél tovább, annál inkább tudok értékelni az egyes modelleknél – úgy látszik, évről évre lustább vagyok.

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4

800 kilométer egyszerre 

Scala esetében a tesztelt motoron kívül még a négyhengeres 1,5 TSI, valamint az 1,6 TDI turbodízel rendelhető, amelynek ugyanúgy 85 kW a teljesítménye, mint a tesztelt modellnek. A háromhengeres, egyliteres motortól csodákat ne várjanak, de szubjektív benyomásaim szerint mégis kellő dinamikával rendelkezik – persze a lehetőségekhez mérten. Az átlagfogyasztás 5,6 liter volt, minek köszönhetően egyetlen tankolásra több mint 800 kilométert sikerült megtenni, ami nagyon kellemes meglepetést okozott. A tesztutak során volt sztráda (autópályán 5,7 literes az átlagfogyasztás), közutak és városi araszolás is, a fogyasztás dinamikusabb vezetésnél lépte túl a hat litert.

A motor hatgangos manuális váltóval volt párosítva, ami a tesztautók esetében lassan ugyanolyan ritkaság, mint a kézifék – a járgányok többségét már ugyanis kivétel nélkül automata váltóval adják. A motor teljesítménye 2000 fordulat környékén kezd emelkedni, addig aránylag letargikus, 5500 fordulatnál követel magasabb sebességfokozatot.

Akinek gondja van a parkolással, az parkolószenzorokon kívül már egy jó minőségű tolatókamera segítségére is számíthat. Külön díjazom, hogy a holttérfigyelő rendszer kijelzője már nem a visszapillantó tükör bal szélső sarkába került, hanem a tükör burkolatának jobb belső oldalára, minek köszönhetően sokkal jobban látni.

További újdonság az új Simply Clever megoldás, ami a Scala esetében nem más, mint az ablakmosó tartály fedelébe integrált tölcsér, melynek köszönhetően utántöltéskor nem öntözzük szét a folyadékot a motorban.

Scala ideális választás lehet azoknak, akik az Octaviát túl drágának tartják. Térben, fogyasztásban és felszereltségi szinten is kellemes meglepetést fog okozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Gyilkosságok sorát tervezték

Segítsen megtalálni: eltűnt egy 15 éves rimaszombati lány

Délután 34 fok is lehet, elsőfokú hőségriasztást adtak ki

BL-selejtezők a tévében

Két személy súlyosan megsérült egy nagydaróci autóbalesetben

Továbbra sem vonzó a Híd házi pálinkafőzése

Legfrissebb galériák
Olvasta már?