ÖSSZEFOGLALÓMúlt hét szerdán volt pontosan 50 éve annak, hogy a nagyközönségnek be mutatkozott a MINI.
Elkészült a vadonatúj MINI
ÖSSZEFOGLALÓ
Múlt hét szerdán volt pontosan 50 éve annak, hogy a nagyközönségnek be mutatkozott a MINI. A BMW pedig úgy döntött, hogy ez az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyilvánosságra hozzanak néhány információt a tervezés alatt álló új MINI-ről, amely a MINI Coupé Concept nevet viseli.
Ez az újdonság is jelzi, milyen irányban fejlődnek majd a közkedvelt márka új modelljei. Minden, amit a MINI John Cooper Workstől megszokhattunk, megmarad. A kocsi legradikálisabb változásait a külalakján hajtották végre. A hivatalos sajtóanyag szerint a motor nem esett át jelentősebben változásokon, viszont a Coupé teljesítményével minden elődjét leelőzi. Ehhez elsősorban az alacsonyabb súly járul hozzá.
A vadonatúj járgányt a szeptemberi autószalonon mutatják be Frankfurtban, a MINI Roadster modellel együtt. Azt viszont egyelőre nem tudni, mikor kezdik gyártani az új járgányokat, a frankfurti szalonon ugyanis csak egy mintapéldányt mutatnak be. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.