Egy legendás kupé újjászületése

Az Alfa Romeo több mint harminc év után felélesztette a legendás GT-sorozatot. A konstrukciós alapelvek majdnem változatlanok, a formafelelős pedig ismét a Bertone.

Az új GT közvetlen elődjének tekinthető, szintén Bertone-forma-tervű Giulia Sprintet 1962-ben mutatták be, és 1968-ra már el is tűnt a kínálatból. Helyét a kezdetben azonos karosszériával épített, de nagyobb motorokkal szerelt GTV-k vették át, amelyekből évről évre fogyott a Sprintek legendás könnyedsége, temperamentuma.

Ezzel a kocsival az Alfa Romeo éppen az elvesztett könnyedséget kívánja újradefiniálni. A műszaki alapok nem újak: az alulról 156-os újdonság kívülről, de főleg belülről egyértelműen 147-es. Az orrkép szinte teljesen azonos a kisebb Alfáéval, s motorháztetőn kívül a szélvédő, az ajtók és az elülső sárvédők is onnan érkeztek. Az erősen „orrnehéz” formatervű karosszéria a 147-es ötszemélyes utasterét fogja körbe; nemcsak a műszerfal, hanem az ajtókárpitok és az ülések is ismerősek. Az aszimmetrikus támladöntéssel bővíthető csomagtartó a kompaktkupé-kategóriában kifejezetten nagynak számít: 320 literes. A hajtáslánc 156-os örökség; a motorválaszték első tagja a 165 lóerős, közvetlen befecskendezéses és szimplagyertyás 2,0 literes JTS, a csúcs pedig a 156 GTA-ban debütált 240 lovas 3.2 V6. Az induló motorpalettán e két benzines mellé mindössze egyetlen turbódízel társul: a GT kedvéért 150 lóerőre felpumpált 16 szelepes, közvetlen befecskendezéses 1.9 JTD Multijet mindkét benzinmotornál több forgatónyomatékot küld az elülső kerekekre. Új hír, hogy néhány nappal ezelőtt egy 1,8 literes, 140 lóerőt teljesítő duplagyertyás Twin Spark is megjelent a kínálatban.

Az Alfasud és a 33-as egykori szülőhelyén készülő GT négy szereltségi fokozatban kerül piacra. Már az alapmodellben is benne van a hat légzsák, az elektronikus fékerőelosztó, a blokkolásgátló, a légkondicionáló, a tempomat, a könnyűfém felnikészlet és a CD-lejátszós rádió. Az olaszországi árusítás decemberben indult, a többi európai országban tavasztól kezdik majd forgalmazni az új Alfát. (a2)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?