Citroën C5 Aircross: most az egyszer az alapmotorral

Citroën C5 Aircross

Mennyire változik meg az amúgy több alkalommal letesztelt autó, ha az alapmotorral rendelkező változatot próbálom ki? Ennek próbáltam utánajárni a Citroën C5 Aircross esetében.

Azt már igazolta a járgány, hogy rendkívül kényelmes. Sőt, a szlovákiai töredezett utakra szinte ideális futóművel rendelkezik. Robusztus megjelenése ellenére is nagyon jó vezetni, s a szűk városi parkolóhelyekre is könnyen beférnek vele. A legerősebb dízelmotorral is jó benyomást hagyott bennem, viszont mi van akkor, ha valaki nem akar túl sok pénzt költeni, s a rendelkezésre álló alapmotort szeretné megvenni? Az alap jelen esetben a háromhengeres benzines 1,2 PureTech erőforrás 96 kW teljesítménnyel és manuális hatgangos váltóval. Ezzel a teljesítménnyel vehetnek még dízelmotort is, s akár nyolcgangos automata váltóval is kombinálhatják. S ha már váltókról van szó, jelen esetben határozottan az automata váltót választanám. Nem mintha a manuális rossz lenne, még véletlenül sem. Inkább arról van szó, hogy ennek az autónak a karakteréhez nekem jobban illik az automata váltó. Az egész járgány tervezése során elsősorban a kényelmet tartották szem előtt, s valljuk be őszintén, az automata váltó elsősorban a kényelemről szól, ezért illik nekem jobban ehhez az autóhoz.
Ha valaki nem olyan szőrszálhasogató, mint én, annak a manuális váltó is tetszeni fog. Ha megtanulnak dolgozni a kuplunggal, meglepő dinamikát tudnak majd kipréselni ebből a járgányból. Az autó a súlya ellenére nagyon dinamikus tud lenni, s a hétköznapi használat során minden helyzetben jól fog teljesíteni.

Nem okoz csalódást

A gyengébb erőforrásoknál inkább azt kell szem előtt tartani, mire akarják használni az autót. Ennek a motornak sem okoz gondot, ha évente túl sok kilométert tesznek meg, s kihozzák belőle a maximumot, csak így gyorsabban elérik az erőforrás műszaki életkorának végét. Ez a motor elsősorban azoknak ideális, akik a kényelmet keresik. Akik nem sietnek, nyugodt természetűek, akik az év jelentős részét városban vagy a városba való ingázással töltik, s legfeljebb a nyári szabadság alkalmával tesznek meg több kilométert. Ugyanakkor megjegyezném: ez az én személyes tapasztalatomon alapuló véleményem. Azt, hogy hogyan fog viselkedni a motor mondjuk kétszázezer kilométer megtétele után, igazán nem tudom.

Az átlagfogyasztás egyhetes tesztelés, és 650 kilométer megtétele után 6,9 liter volt 100 kilométeren. A megtett útvonal több mint felét autópályán töltöttem, a maradék részt pedig városban, az országutakon megtett távolság ebben az esetben elhanyagolható volt. Nem száguldoztam, a nyugodt tempót választottam, mert ehhez a járgányhoz nekem egyszerűen ez illik. Sztrádán tartottam a 140 km/órás gyorsaságot, városban pedig 50–60 km/órás sebességgel közlekedtem.

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1199 cm3
Váltó 6-gangos manuális
Teljesítmény 96 kW (130 LE)/5500 fordulatnál
Forgatónyomaték 230 Nm/2750 fordulatnál
Kombinált fogyasztás 6,3–7,3 l/100 km
Végsebesség 188 km/óra
Gyorsulás (0–100 km/ó) 10,5 mp
Kombinált fogyasztás 6,4–7,3 l/100km
Járgány alapára 21 990 euró

Nincs mitől tartani

Nem akarok a technikai részletekbe bocsátkozni, csupán annyit jegyeznék meg, hogy akinek a kényelmes vezetéshez kényelmes autó és motor kell, annak egyértelműen a C5 Aircrosst ajánlanám. Ami a kényelmet illeti, az SUV kategóriában bármilyen márkával konkurál – sőt, még a jóval drágább modelleket is könnyedén lepipálja. Ahhoz képest, hogy háromhengeres motorról van szó, meglepően jó dinamikát is kapnak, így a C5 Aircross esetében igazán nincs mitől tartaniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?