Citroen C5: A második nemzedék

A Xantia és az XM közös utódja, a C5 már születése pillanatában csúcsmodell-státust örökölt a Citroennél. Ezzel együtt akadtak, akik nem tudták elfogadni igazi „nagykocsinak”, tehát az XM teljes értékű utódjának.

PIACI PREMIER

Nos, az autó nemrég bemutatott második nemzedéke az ilyen fanyalgók aggályait is eloszlatta. A C5 ugyanis nemcsak nagyobb lett, hanem számos új műszaki megoldást is felvonultat – pedig ezen a téren az elődnek is volt mivel büszkélkednie. Világviszonylatban is újdonság például a menetsáv elhagyására figyelmeztető automatika, amely akkor lép működésbe, ha a kocsi irányjelzés nélkül hajtott át a hosszirányú osztócsíkokon. A hidroaktív rugózás természetesen maradt, a motorskálán pedig megjelent egy új, kétliteres turbódízel (101 kW/138 LE). Ami pedig a fazont illeti, az oldalnézet tulajdonképpen nem változott, ám ami elöl és hátul történt, az jóval több, mint ráncfelvarrás.

Az új C5-ös – hat motorral, kétféle karosszériával, három szereltségi fokozatban, kézi vagy automata váltóval – már a hazai márkakereskedőknél is kapható. Induló ára 789 900 korona; a dízelmotoros alapmodell 832 900, a legolcsóbb kombi 839 900 koronába kerül. (v)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?