A szlovák utakon is száguldozik a rendőrség speciális egysége, a Kobra!

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Május utolsó hétvégéje, szombat. A Zsolnához közeli első osztályú úton egy motorkerékpáros száguld rendszámtábla nélkül.

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Május utolsó hétvégéje, szombat. A Zsolnához közeli első osztályú úton egy motorkerékpáros száguld rendszámtábla nélkül. A rendőrség felszólítja, hogy álljon le, a motoros ekkor a rendőr felé veszi az irányt, akit majdnem elüt – az egyenruhásnak az utolsó pillanatban sikerül elugornia. Az ámokfutónak nincs szerencsés napja, a rendőrség új közúti kommandójának képviselőire akadt, akik pillanatok alatt utolérik és letartóztatják. Pár perccel később már bilincs van a kezén és közlik vele, hogy eljárás indul ellene hatósági személy ellen elkövetett erőszak miatt.

A belügyminiszter speciális egysége

A speciális kommandó létrehozását Robert Kaliňák belügyminiszter jelezte még a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása előtt. Az egység a Kobra nevet kapta és az egyenruhások nyilvánosságra hozták egy hónapos munkájuk eredményeit.

A kommandó első nyolc tagja májusban gyakorlaton volt, júniustól már viszont élesben vadásznak az ámokfutókra, a közúti kalózokra. Az első 48 órás szolgálat alatt 130 szabálysértést észleltek – a megbüntetett sofőrök ittasan ültek volán mögé, agresszívak voltak vagy a megengedettnél jóval gyorsabban vezettek. Egy részeg kerékpáros is megbüntettek.

A részleget azért hozták létre, hogy csökkentse a negatív baleseti statisztikákat, és ellenőrizze a februárban hatályba lépett közlekedési törvény betartását. Elsősorban a legsúlyosabb szabálysértőket fogják büntetni, az országban bárhol felbukkanhatnak.

„A kommandó tevékenységénél a pszichológiai hatás lesz a legfontosabb. A sofőrök soha nem fogják tudni, a nap melyik időszakában, melyik úton és milyen autóban fogják figyelni a szabálysértőket” – állítja Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa.

Kivétel nélkül büntetnek mindenkit?

A Kobra munkája a hatóságok szerint csak akkor lehet eredményes, ha nem árulnak el róla bővebb információkat, ezért az egység munkájára teljes hírzárlatot rendeltek el. Nem tudni, milyen gépkocsikat használnak, és milyen gyakran lesznek az utakon. Csak annyi biztos, hogy rendőregyenruhákban lesznek. A sofőröknek nem lesz esélyük megtudni, hogy a speciális kommandó tagjai figyelik őket.

Kaliňák szerint a kommandó legnagyobb erénye az lesz, hogy nem ismernek majd pardont a vétkezőkkel szemben. „Egyetlen egy kibeszélést sem fogadnak el” – fűzte hozzá a belügyminiszter.

Szakértők szerint ilyen egység épp akkor lehet eredményes, ha tevékenysége az egész országra kiterjed. „Egy zsolnai rendőr aligha fog megbüntetni egy zsolnai ámokfutót, akit ismer. Egy pozsonyi kommandós viszont szemrebbenés nélkül elkobozza jogosítványát” – árulta el lapunknak Karol Takáč közlekedésbiztonsági szakértő.

A speciális egységben kialakított 15 hely állítólag rövidesen megtelik. Az illetékes közlekedésrendészek tapasztalt egyenruhásai közül választják ki a jelölteket, akiknek például komoly pszichológiai teszteken is át kell esniük. (dem, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?