A Deloitte feltárta a csalást a német ADAC-nál

<p>Az elnök lemondott, nem várta meg a belső vizsgálat eredményét. Ki viszi végig az ígért reformokat a politikai, kevésbé autós ügyben?</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Mint korábban megírtuk, a német autóklub, az ADAC körül óriási botrány kerekedett. A szokásos éves megbízhatósági felméréseken alapuló Sárga Angyal díj közönségszavazásának megbuherálása után kiderült az is, hogy a vezetők mentőhelikopterrel jártak, amikor azt jónak látták. A konzekvenciát levonva lemondott akkor a kommunikációs vezető és az egyesület vállalt egy független átvilágítást. Ez sajnos rosszabb eredményt hozott, mint várható volt, és azóta tovább dagadt a botrány a sajtó feltárta visszaélések kapcsán. Egyiptomi magánút céges repülővel? Nem gond, ha az egyik menedzser kisfia és az ő barátja lekésik a csatlakozást. A focit a németek is szeretik, még ha az adott kisváros csapata csak a Bundesliga másodosztályáig jut fel, de az, hogy az ADAC regionális vezetője az eső miatt felázott fű megszárításra mentőhelikoptert rendel a helyszínre a tagok pénzén, már bőven túlzás. Persze, mi sem egyszerűbb, a rotor keltette szél majd felszárítja a pályát, amíg bedobunk egy sört virslivel. Az elnök Peter Mayer magától lemondott, hogy elkerülje a jóval kínosabb felfüggesztést, amit a belső vizsgálat vont volna maga után. Maga a német igazságügyi miniszter figyelmeztette, hogy a klubtagok bizalmát visszanyerni nem csupán személyi kérdés.

Egy ilyen helyzetben az autógyártók együttes elhatárolódása úgy hat, mint amikor a kötözködő társaság leggyengébb tagja is becsületből belerúg a már földön fekvőbe. Nem mintha az autógyáraknak ne lenne elég vaj a fülük mögött, most mégis dacosan visszaadták az összes eddig kiosztott ADAC díjat, pedig eddig akár Németországon kívül is felhasználták a reklámjaikhoz a korábban sokra tartott elismerést. A Mercedes-Benz, a BMW és a Volkswagen is többszörös dobogós, illetve kategóriagyőztes volt az elmúlt években, így őket is érinti a díjak körüli mizéria. A Deloitte-vizsgálat kimutatta, hogy a kommunikációs vezető utasításainak megfelelően készültek a hamisított adatsorok a szavazásokról. Egy véletlen hiba, mint lehetőség kizárt. Az átvilágítás személyes interjúkon kívül adathordozók és egyéb informatikai eszközök átvizsgálásából állt. Az adatsorokat elemezve rájöttek, hogy a számok változása kísértetiesen hasonlít a 2005 óta létrejött eredmények kialakulásával és ami a legrosszabb, nemcsak a Németország kedvence szavazást, hanem az egész Sárga Angyal díjat is érinti, így a könyvvizsgáló cég azokat is górcső alá veszi. Az ADAC előtt álló megújulási folyamat nagyon hosszúnak ígérkezik. Egy új embert, a német UNICEF elnökét, Jürgen Heraeust bízták meg a torpedótalálatot kapott hajó kormányzásával. Nem könnyű feladat elé néz. A több mint 18 millió taggal rendelkező német autóklub, az ADAC Németország egyik legismertebb, állami támogatással működő társadalmi szervezete, amelynek most eltékozolt tekintélyét jól példázza, hogy havonta megjelenő Motorwelt című lapjának, a tavalyi választások előtt hosszú interjút adott Angela Merkel kancellár is. A közúti forgalommal kapcsolatos ítéletei, mint például az utak, hidak vagy alagutak állapotáról készült felmérései Európa-szerte irányadóak voltak. (autonavigator.hu, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?