Apró, egzotikus békát fedeztek fel egy élelmiszerbolt banánjai között

BBC

A rejtőzködő kétéltű több mint 8000 kilométert tett meg Kolumbiából – írta a BBC hírportálja hétfőn.

A carmarthenshire-i Llanelli város Asda szupermarketének egy éles szemű dolgozója vette észre a hüvelyknyi állatot június 29-én. Rögtön hívták az RSPCA elnevezésű brit állatvédő egyesületet.

A békát Asdának nevezték el. Úgy vélik, Kolumbiából érkezett, ahol évente több százezer tonna gyümölcsöt termesztenek és szállítanak Nagy-Britanniába. A kétéltűek képesek lelassítani az anyagcseréjüket bizonyos körülmények között, Asda valószínűleg így élte túl a hosszú utat étel-ital nélkül, hidegben.

Az állatvédők a Slient World Zoo To You nevű vízi állatközpontba vitték, ahol nedves környezetben, növények között él, legyeket és szöcskéket eszik.

Az RSPCA munkatársa, Gemma Cooper azt mondta, úgy vélte, mindent látott már, de ez a „banándráma még neki is új volt”. Az állatvédő megköszönte a bolt dolgozóinak, hogy vigyáztak a kis állatra, míg ők ki nem érkeztek.

A Silent World szakértője, Ginny Spenceley szerint mióta nem permetezik vagy kezelik a gyümölcsöket, nem ritka, hogy egy-egy béka vagy pók bekerül a szállítmányba.

A leveli békáknak mintegy 800 faja ismeretes, több mint 600 közülük Közép- és Dél-Amerikában él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?