VÁLTOZATOK KÉK VIRÁGRA

VadárvácskaÓvodát is neveztek már el így, ami nem csoda: az apró kis virágok még egyazon tövön is különböznek kissé egymástól, amúgy meg mind kicsike, szép és igazi kollektív öntudatú.

Vadárvácska

Óvodát is neveztek már el így, ami nem csoda: az apró kis virágok még egyazon tövön is különböznek kissé egymástól, amúgy meg mind kicsike, szép és igazi kollektív öntudatú. Csak egyszer kell a kertben meghagyni, attól kezdve mindig van.

Kerti nőszirom

Gyökértörzses, szakállas írisz, több mint egy méter magas szárát az óriás virágok a földre húzzák. Gyökértörzse révén folyamatosan terjed. Nagyon igénytelen kora nyári virág, beéri bármilyen földdel, a tűző napot és az árnyékot is elviseli.

Kerti zsálya

Évelő félcserje, molyhos levélnyelekkel és -lemezekkel. Nagy hő- és fényigényű gyógy- és fűszernövény. Többéves korára terebélyes bokorrá nő. Úgy ápoljuk, akár a levendulát, mindig csak az idei hajtásokig metsszük. Vizet csak mértékkel kíván.

Iszalag

Boglárkaféle kúszónövény, számos indával, sok folyamatosan nyíló virággal. Töve a nedves, árnyékos talajt kedveli, szára a napsütést. Kora tavasszal kell visszametszeni, mintegy két tenyérnyi magasságra, aztán már csak kötözést és támaszt igényel.

Harangvirág

Tarackokkal terjedő, alacsonyan elterülő, párnát alkotó, heverő vagy csüngő szárú évelő, sziklakertekbe, erkélyládákba, bokrok alatti talajtakarónak egyaránt kiváló. A napos-félárnyékos, védett, nedves talajt kedveli, a komposztot meghálálja.

Petúnia

A burgonyafélék családjába tartozó lágyszárú, rengeteg nemesített hibridje ismert. Hajtásai és tölcsérszerű virágai is jellegzetesen illatosak; a túl hosszú hajtásokat visszacsípve bokrosodik. Ha van állandó helye a kertben, ott tartósan megmarad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?