Ültessünk szamócát

Az ún. frigo szamócapalánta szinte az év bármely fagymentes időszakában ültethető. A frigo palántákat a kiültetésig levél nélkül 1–2 C fokon, 85–90%-os relatív páratartalom mellett hűtőházban tárolják.

Az ún. frigo szamócapalánta szinte az év bármely fagymentes időszakában ültethető. A frigo palántákat a kiültetésig levél nélkül 1–2 C fokon, 85–90%-os relatív páratartalom mellett hűtőházban tárolják. Előnyük, hogy már a felszedésük előtt erőteljes gyökérzetet fejlesztettek, amivel a kiültetés után rövid időn belül fel tudják venni a tápanyagokat.

A szamócának többféle művelési rendszere is létezik, házikertben azonban az ágyásos termesztést célszerű előnyben részesíteni. Ebben az esetben az ágyásokba 30–40 cm sor- és 20–25 centiméteres tőtávolságra ültessük a növényeket. Az ültetés előtt feltétlen juttassunk a talajba kálium és foszforműtrágyát, ugyanis e nélkül csak kevés termésre számíthatunk. Az ültetés után rendszeresen öntözzük a növényeket.

A sorokba érdemes szalmát vagy más talajtakaró anyagot terítenünk a gyomok ellen. A takarás a gyümölcsöket is védi a talajról felverődő szennyeződésektől, ezért mindenképp célszerű alkalmazni. (www. Kertpont.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?