Szántunk, ásunk, olvasunk

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Nyilvánvaló, hogy ez nem rossz kert fönntartására szóló felhívás, még csak nem is a kertjétől elfordult megcsömörlött embernek szánt vigasz. Tudja ezt jól a kertész, hiszen a papokhoz és a csillagászokhoz hasonlóan ő is folyton a földön jár és az égre figyel.

Az ásó dicsérete

November elejére vagy föl van már szántva a kert, vagy nem, esetleg csak részben – ha az ember nem maga szánt, hanem a szántóemberre van utalva, akkor nehéz terveznie. Majd jön, amikor jön, efölött igazán nem érdemes keseregni. Jusson eszünkbe, mint oly sokszor, türelmes Pál apostolunk: „a ki szánt, reménység alatt kell szántania.” (1Kor. 3,9) Az se föltétlen főnyeremény, ha már minden föl van szántva, mert akkor legföljebb a virágoskertet lehet csak ásni. Márpedig az ásás olyan a jó kertésznek, mint a jó szakácsnak a mosogatás. Ha nem jobb. Egyszerűen más műveletsor, látszólag kevésbé intellektuális, mert látszólag csak a testnek van rá szüksége. Jó karban levő férfiembernek nincs szüksége arra, hogy a lábával is rásegítsen, s mégis olyan mélyre süllyeszti az ásót a földbe, hogy azzal másfél ásónyomnyit fordít ki. Azt is csak ásás közben lehet nagy bizonyossággal megtapasztalni, milyen is a kertünk földje. Általában nem egynemű, s akadhatnak benne nagyon is eltérő szerkezetű és összetételű területek – az egyik homokosabb, a másik agyagosabb; ezeket akaratlanul is számon tartjuk, s aszerint trágyázunk, majd később gyomlálunk, öntözünk, ültetünk. Most csak az esetleg oda nem való dolgokat (üveg- vagy cserépdarabok, kövek) dobáljuk ki egy kupacra, amúgy semmi sem vonja el figyelmünket az ásástól, szuszogunk, közel az illatos földhöz. A külső szemlélő számára egyhangúnak tűnő hajladozás akkor igazán eredményes, ha közben csak jó gondolataink támadnak. A mérges vagy feldúlt állapot olyan tévút, mint a meditációban az elkóborlás, kár volt nekifogni is. A szaporodó soroknak kell jelezniük elégedettségünket. Aztán, időnként rátámaszkodunk az ásónyélre, s lassan hozzáegyenesítjük derekunk – egyesek kifejezetten csak ezért a különösen kellemes érzésért ásnak. Az ásónyél hossza és súlya alkati tényező: nagyobb emberhez nagyobb való, kisebbhez kisebb, de ennek csak munka közben van jelentősége, a köztes szünetekben csaknem mindegy, mit támasztunk. Támaszkodás alatt döntjük el, továbbra is szükségünk van-e több rétegből álló ruházatunk legfölső részére, s ilyenkor kortyolunk bögrénkből is. Ha jó macskánk van, az is ilyenkor vonul pár sorral arrébb, hogy továbbra is közelünkben maradjon. Kiváló alkalom ez a madarak megfigyelésére: idén éppen melyikből van több, rozsdafarkút biztos látunk többet is. Mihelyt elunjuk az ásást, abbahagyjuk.

Az olvasó dicsérete

Végre mi sem természetesebb, hogy a nyomott, nyálkás november előrehaladtával a kertész visszavonulót fúj, s a kertnek szánt ideje egy részét átmenetileg bent tölti. De bent is kertben gondolkodik, hiszen a kertészkedés nem helyfüggő, s határesetben – márpedig az őszutó határeset – kert se kell hozzá. Ilyenkor van ideje az olvasásnak s művelődésnek. Az ember körülnéz a polcokon, s leemeli egy-egy régen lapozott könyvét vagy az új szerzemények egyikét, hátha az mást is ír, mint amire emlékszik vagy amit eddig gondolt. „Nincs oly rossz könyv, melyben semmi jó nem találtatnék”, írja a nagy ellenreformátor ugyanott (A római anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra és egynéhány innepekre rendelt evangeliomokrúl prédikációk, melyeket élő nyelvnek tanítása után írásban foglalt Cardinal Pázmány Péter esztergami érsek. Pozsonyban, MDCXXXVI. esztendőben), s ebben is van igazság. Azért, ha épp nem áshatunk, télen se rossz kertészeti könyv fölött ásítozzunk, akkor már inkább törjünk diót vagy nézzünk be a helyi könyvtárba, tartogat-e valamit a kertészeknek is. (g)