Mikor és hogyan szüreteljük a diót?

A diófa nálunk őshonos növény; a honfoglaló magyarság vándorlásai során már megismerkedett vele, és itt régi ismerősként találta, gyűjtögette és fogyasztotta termését. A diófának úszó termése van, ezért kedveli a folyók árterületét, de a madarak is terjesztik. A néphit szerint azok a legjobb fák, amelyeket a varjak ültettek, mert ők a nagyobbakat és a könnyebben feltörhetőket kedvelik. A kertekben is gyakran tapasztaljuk, hogy az elhullott dióból tavasszal erős növésű magonc serdül.

A dió kedveli a jó vízgazdálkodású, levegős talajokat, déli lejtőket. Hullámtereken is megél, ha az ár 6-8 nap alatt levonul. A téli hidegre és a nyári melegre nem érzékeny, de a tavaszi fagyok gyakran elpusztítják a barkáit. Ha a nővirágok kinyílása idején nincs a közelben pollenadó barka, akkor termésre nem számíthatunk. A csapadékhiány is súlyosan rontja a terméskilátásokat: ha a június-július száraz, aszályos, akkor a dióbél apadt lesz. Gyökereivel a diófa nagy területről képes a tápanyagokat összegyűjteni, így közvetlen trágyázásra – a rendszeres tápanyagellátásban részesülő kertben – nincs szükség.

A házikertben egy diófa is elegendő. Ennek a helyét alaposan meg kell fontolni, nemcsak azért, mert nagy helyet foglal el, hanem azért is, mert nagyon hosszú életű, és az átültetése nem kecsegtet sok sikerrel. A többi fától tíz méter távolságra kell ültetni. A csemete ültetésére tavasszal kerüljön sor, mert a frissen ültetett diófák nehezen viselik el a telet, gyakran kipusztulnak. Néhány éve a faiskolák oltott diócsemetéket hoznak forgalomba. A nemes fajtákat feketedióra vagy közönséges diómagoncra szemzik. Az oltványtelepítés előnye, hogy az ilyen fa kisebb koronát nevel, már a 3-4. évben termőre fordul, és gyümölcsei biztosan fajtaazonosak, míg a magcsemetéknél nem lehet tudni, hogy 10–12 év múlva milyen gyümölcsöt fognak róla szüretelni.

A diócsemetéket kezdetben alakító metszésben kell részesíteni. Ennek az ideje télen van. Ha a fákat tavasszal metsszük, akkor a sebekből kicsordul a fa nedve, ami nehezen szárad be, és ez korhadást indít meg. A ritkító metszést augusztusban végezzük, mert ekkor a legkisebb a gyökérnyomás, és a nyílt sebeken keresztül a legkevesebb légveszteséget szenvedi. Ilyenkor kell lefűrészelni, lemetszeni az elfagyott, száraz vesszőket is. A diófa ugyanis gyakran és súlyosan szenved a téli fagyoktól. A dió szüretét akkor kell elkezdeni, amikor a termés zöld burka felreped. Vékony bottal, kíméletesen veregetjük az ágakat, hogy az érett diók lehulljanak. Nem igaz, hogy a diófa annál jobban terem jövőre, minél jobban megverik az idén. Egy egészséges, jól fejlett diófa 30-40 kg termést ad, és 80-100 évig él.

A levert diókat haladéktalanul össze kell gyűjteni és megtisztítani, mert a zöld héj fekete nedvet ereszt, és ez elcsúfítja a dió héját. Azokat a gyümölcsöket, amelyekről a burok nem akar leválni, nejlonzsákba rakjuk, és abban egy napig füllesztjük. Ezután a héj könnyen lebontható. A diót száraz, szellős helyen, egy rétegben továbbszárítjuk, majd raktárban vagy padláson, zsákban, vászonzacskóban, esetleg kartondobozban tároljuk. Egy kiló héjas dióból fél kiló belet fejthetünk.

Igen értékes a kivágott diófa fája, amelyből furnér és parketta készül. Fontos az, hogy a törzset ne a föld felszínén fűrészeljék el, hanem a támasztógyökereket is bontsák ki, és a törzset a fatönkkel együtt emeljék ki. Ez ugyanis a fának az ipari szempontból legértékesebb része. A dió zöld burkából dióolajat és barnafapácot készítenek. A diólevél főzete bélhurut, magas vérnyomás ellen használatos. Bőrkiütések esetén diólevélből készítenek fürdőt.