Készüljünk a klímaváltozásra

KLIMAVALTOZAS
Pozsony |

Talán egyetlen ágazatot sem érint olyan érzékenyen a klímaváltozás, mint a mezőgazdaságot. A legnagyobb gondot a felmelegedés, illetve az egyenlőtlen csapadékeloszlás okozza. A klímaváltozás már bizonyított tény, amire a gazdáknak is készülniük kell, ha sikeresek akarnak maradni.

 

Statisztikai adatok szerint 1881 és 2017 között Szlovákiában a hőmérséklet átlagosan 1,73 °C-t emelkedett, a csapadékmennyiség pedig átlagosan fél százalékkal csökkent. Dél-Szlovákiában a helyzet még riasztóbb, több mint 10%-kal kevesebb csapadék hullott. Csökkent a levegő nedvességtartalma, összefüggő hótakarót is csak ritkán és csak rövid ideig láthatunk. A becslések szerint a 21. század közepére az átlaghőmérséklet 2–4 °C-kal emelkedhet az 1951–1980-as átlaghoz viszonyítva. Az előrejelzések szerint nyáron több szélvihar, tornádó várható, télen pedig még kevesebb hótakaró. A talaj nedvességtartalmára is kihat a változás, egyértelműen csökkenésre lehet számítani, ami nagyon negatívan befolyásolja majd a mezőgazdaságot.

A klímaváltozással együtt járnak a gyakori áradások, a tavaszi és nyári aszályok, szélviharok, jégeső, a túl korai, vagy épp ellenkezőleg, a kései fagyok, jégeső és más természeti csapások. Az aszály nemcsak a növénytermesztésre, hanem az állattenyésztésre is hatással van. Emiatt ugyanis a legelők sem nyújtanak olyan tápanyagforrást, mint korábban.

Az enyhe tél miatt szaporodnak a kártevők, és a betegségek is jobban terjednek. Sőt, újak jelennek meg, aminek nincs ellenszere tájainkon. A növényvédő szerek gyártóinak ezért fel kell készülni az új kihívásokra, amely a rezisztencia fenyegető veszélye miatt is arra készteti a laboratóriumok dolgozóit, hogy folyamatosan új, hatékonyabb hatóanyagok után kutassanak. Nagy segítségére lehet a mezőgazdászoknak a biológiai védelem, viszont ennek alkalmazása is nagy körültekintést igényel.

A klímaváltozás kihatással van a termesztési struktúra módosítására is. Az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése miatt egyes növények termőterülete északabbra tolódik, mert szokványos helyükön egyre több gondot okoz termesztésük. „A legnagyobb problémát persze a csapadékhiány jelenti, ezen belül is az éven belüli egyenlőtlen eloszlása. A gazdák véleményem szerint egyre jobban tudatosítják, hogyha a kívánt időszakban nincs elegendő víz, a növények nem fejlődnek megfelelően, akkor nagy veszteséggel számolhatnak. Ezért az utóbbi években érezhetően nőtt a gazdák érdeklődése az öntözőberendezések iránt. Az uniós támogatásokat is kihasználva korszerűsítik a szivattyúállomásokat, fejlesztik a csővezetékeket és új berendezéseket vásárolnak” – mondta Balla József, a Bauer öntözőberendezéseket forgalmazó cég ügyvezetője.

A klímaváltozás tehát ma már tény, amire nem legyinthet a mezőgazdász. A termények megválasztásával, valamint a földművelés módjával is csökkenthetjük a negatív hatásokat. A cél ez utóbbi esetben az, hogy minél több víz elpárolgását akadályozzuk a talajból. Nagyobb szerephez juthat a precíziós növénytermesztés, amely segíthet az egyes területek közti különbségek kiküszöbölésében, valamint a gazdaságosabb termesztésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?