Kellenek a fiatalok a tejiparba

A tejiparnak van jövője, a fejlődéshez viszont új, szakképzett munkaerőre van szükség. A fiatalokat a szektor a duális képzésen keresztül szeretné megszólítani.

Napjainkban az agrár-élelmiszeriparban több mint 60 bizonylattal rendelkező vállalat van bejegyezve, amelyek bekapcsolódtak a duális képzésbe. Az egész agrárszektorban érezhető a munkaerőhiány, főként a tej feldolgozásánál, ezért nagyon fontos lenne a duális képzésen keresztül bevonni a fiatalokat a munkába. Ez azonban nem egyszerű, hiszen kevesen érdeklődnek az ilyen irányú középiskolai szakok iránt a diákok.

A szlovák tejtermelők szövetségének elnöke szerint nem az iskolák számában keresendő a probléma. „Az ilyen irányú végzettséget nyújtó iskolák számával elégedettek vagyunk, sőt, azokban a városokban, ahol ilyen képzések folynak, vannak üzemek is, ahol a diákok elhelyezkedhetnek, tehát biztosan nem kell tartani attól, hogy munka nélkül maradnak. Az a fontos, hogy meggyőzzük az alapiskolák tanulóit, illetve azok szüleit, hogy a tejiparban van jövő” – mondta Stanislav Voskár, a tejtermelők szövetségének elnöke.

Az élelmiszeriparban, beleértve a tejipart is, az elmúlt években csökkent a foglalkoztatottság. Míg a kilencvenes években az élelmiszeripar megközelítőleg 65 000 személyt foglalkoztatott, az utóbbi években 29 000-re csökkent az alkalmazottak száma. A közelmúltban némi emelkedés volt észlelhető, amikoris 32 ezerre nőtt tavaly az ágazatban dolgozók száma. Ez a szám a tejtermelők előrejelzése szerint a jövőben tovább fog növekedni.

„A hazai termékek aránya a hazai pultokon 40 százalék, de szeretnénk ezt a jövőben legalább 50%-ra emelni. Ehhez viszont új munkaerőre van szükség. Már most növekszik a régiókban az élelmiszeripari üzemek száma, és beindultak a beruházások, amelyeknek köszönhetően nőhet a hazai termékek száma a pultokon. Ehhez viszont szükség van új munkaerőre is”– tette hozzá Stanislav Voskár.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?