Jó bornak is kell a cégér

biocentrum

A zselízi Palík család egyik fiatal tagját már korábban bemutattuk lapunk hasábjain, ő Palík Gábor, aki a Biocentrum peszeki pincéjének borásza. A mezőgazdaságban elismert szakember, Palík László és felesége, Palík Klára egy biovilágot hozott létre, és abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mindkét gyermekük, tehát fiuk mellett Dóra is a cégnél látja a jövőjét.

Míg azonban Gábor a bor- és a párlatkészítés minden csínját-bínját tanulta ki, addig Dóra az értékesítésben vállal szerepet. Jelenlegi egyetemi tanulmányai mellett a főként biotermékeket tartalmazó e-shop kezelése, az értékesítés, marketing, és persze a papírmunka az, ami a fő feladata. És nagy részt vállal abban is, hogy a piaci igényekhez igazítsa a kínálatot. Mindezt persze nem tudná autentikusan végezni, ha a termelésben nem lenne jelen. „Alkalmazkodni kell a kereslethez, és nagyon hiszek abban, hogy bár nálunk a biotermékek értékesítése még nincs olyan szinten, mint a fejlettebb országokban, de mindenképpen elérkezik hozzánk is ez a trend. A biotermékeink szélesítése nálunk egy természetes folyamat, ebből a család minden tagja kiveszi a részét. Közösen döntünk mindenről, és a megvalósításból ki-ki a saját adottságai alapján veszi ki a hozzá legközelebb álló oroszlánrészt. Ha például a borok vagy párlatok készítéséről van szó, öcsém, Gábor viszi végig a gyártást. A szárított zöldség és gyümölcs, vagy a különféle lekvárok készítése, illetve az ízharmóniák megalkotása édesanyám fő feladata. Édesapám pedig szakmai tudásával, a mezőgazdasági termelés iránti elkötelezettségével, a szakmában kiharcolt nevével, kapcsolatrendszerével jelenti a családi vállalkozás biztos hátterét” – magyarázza a Biocentrum marketingfelelőse.

A Palík család a volt köztársasági elnökkel, a volt elnök mellett jobbról Palík Dóra

Palík Dóra hozzátette, munkájában nagy kihívásnak tekinti, hogy a hagyományos módon készült, házias jellegű termékeket olyan módon tudják kínálni, és eljuttatni a vevőhöz, hogy az eleget tegyen a modern kor igényeinek is. Nem véletlen tehát, hogy például a szőlőből készült bioborászaton belül új trendek megvalósítását tűzték ki célul, amelynek a propagálást Dóra örömmel intézi. Különösen most, tavasszal, amikor nagy igény mutatkozik a gyümölcsös ízekre. Ilyen például a málna-, bodzavirág-, eper-, ananász-, mandarin-, szilva-, és feketeribizli-bor, hogy a paradicsomból készült borról már ne is beszéljünk, mert azt olyan gyorsan elkapkodták, hogy egyelőre hiánycikknek számít a borászatban.

A másik újdonság a gyapjú feldolgozása, amelyből Palík Klára készít remekműveket, és óriási iránta a kereslet. Mindeközben a lehetőségek szerint saját terméket dolgoznak fel, természetesen a déli gyümölcsökből készült bort leszámítva, mert ezek nálunk nem teremnek meg. Ezeket nagykereskedőktől vásárolják fel, de itt is fontos szempont az, hogy az áru hibátlan legyen. „Csakis jó minőségű alapanyagból lehet jó terméket előállítani. Keressük az új lehetőségeket, és szívesen kísérletezünk az újjal. A legfőbb szempont viszont a termékek kigondolásánál és előállításánál a hagyományok ápolása, és természetesen az, hogy egészséges, illetve a lehetőségek szerint biotermék kerüljön az asztalra” – szögezi le végezetül Palík Dóra. 

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?