Agro

Hét éve nem adtak el ilyen kevés traktort

Mélypontra jutott az elmúlt évben a traktoreladás, 2014-óta ugyanis tavaly adták el a legkevesebb traktort, mindössze 688 darab 50 lóerő feletti új gépet jelentettek be a rendőrségen.
Czigler Mónika

2021. május 14. 15:05

Az AGRION tájékoztatása szerint ez az előző évhez viszonyítva 11,79 százalékos visszaesést jelent, darabszámban kifejezve összesen 92 traktorral kevesebbet adtak el. Így 2014-óta a tavalyi minősült a legrosszabb évnek. Ami a márkákat illeti, a JOHN DEERE adott el tavaly a legtöbbet, összesen 136 darabot, amivel 20 százalékos piaci részesedést könyvelhetnek el. A zöld-sárga gépek 2018-ban és 2019-ben is vezető szerephez jutottak.

A második helyet a ZETOR foglalta el 113 eladott traktorral, a 16,5 százalékos piaci részesedést tavaly így két százalékkal növelte az előző évhez viszonyítva. Szorosan követi őket a NEW HOLLAND 111 eladott traktorral, amely megelőzte a CASE IH márkát. Ez utóbbi ugyanis tavaly csak 81 traktort adott el, és így a negyedik helyre csúszott vissza 2019-hez viszonyítva. A KUBOTA 52 eladott traktorával az ötödik helyen végzett, ők egyébként a 2018-as és 2019-es évet tekintve is szinte azonos számadatokkal rendelkeznek. A 7,5 százalékos piaci részesedésével így 1 százalékkal javított a tavalyelőtti számokhoz viszonyítva.

Az első öt helyen végzett márka összességében a piac háromnegyedét tudhatja magáénak. Csak a hatodik hely jutott a CLAAS-nak, mivel csak 27 traktort adtak el, a FENDT eggyel kevesebbet, a MASSEY FERGUSON 23-at, a VALTRA és a FARMTRAC 22-t, a DEUTZ FAHR kereken húszat. Az összes többi márka 11, illetve annál kevesebb gépet értékesített.

A 120 lóerő feletti bejelentett traktorok száma két százalékkal több a tavalyelőtti adatokhoz képest, összesen 48,55 százalék ebben a teljesítménykategóriában. Itt tehát változás történt az elmúlt évekhez viszonyítva, hiszen az évek folyamán a kisebb teljesítményű traktorok eladási száma folyamatosan csökkent, tavaly ezek bejelentett száma nőtt. A 240 lóerős traktorok eladási száma azonos volt a tavalyival, azaz 21,08 százalékon állt meg.

A regionális viszonyokat tekintve Nyitra és Nagyszombat megye vezető szerepe stabilizálódott, itt volt bejegyezve az új traktorok 35%-a. A JOHN DEERE egyébként Nyitra és Pozsony megyében adta el a legtöbb gépet. A ZETOR viszont inkább a Trencséni, Eperjesi és Kassai kerületben volt keresettebb, ezeknek a traktoroknak egyébként tavaly csak egy kerületben sikerült megszerezni az elsőbbséget. A NEW HOLLAND a Nagyszombati kerületben, a CASE IH Zsolna megyében értékesítette a legtöbb gépét.

A járásokat illetően a legtöbb mezőgazdasági járművet Érsekújvárban jegyezték be, Kysucké Nové Mesto környékéről viszont a tavalyelőtti évhez hasonlóan egyetlen traktort sem regisztráltak.

Németországban viszont nem volt ilyen rossz a helyzet, itt jó évet zártak a gépértékesítők, 31 180 traktort regisztráltak, ami évközi viszonylatban 13%-os emelkedést jelent. A piacelső itt a FENDT, majd őt követi a JOHN DEERE, a DEUTZ-FAHR, a CASE IH és a sort a CLAAS zárja.

Csehországban is évközi csökkenést könyveltek el, ami 11,46 százalékot tesz ki. Összesen 2443 új traktort regisztráltak minden teljesítménykategóriát tekintve. A legsikeresebb itt a JOHN DEERE volt 423 traktorával, ami 17,3% piaci részesedést tesz ki, a második a ZETOR 12%-os piaci részesedéssel, majd a NEW HOLLAND következik majd 9%-kal, negyedik a KUBOTA több mint 8%-kal, ötödik a sorban a CASE IH nem egész 8%-kal.

A fenti adatok már azért sem túl biztatók, mert a számok már a korábbi években sem alakultak jól Szlovákiában a mezőgazdasági járművek eladását tekintve. A nyugati országok gazdái sokkal fejlettebb gépparkkal rendelkeznek, a befektetések hiánya pedig tovább mélyíti a szakadékot a hazaiak és a fejlettebb országok gazdái között. És sajnos ma már az is elmondható, hogy a szomszédos országokhoz viszonyítva is elmaradottabb szinten van a géppark, illetve sokkal lassabb ütemben zajlik a géppark felújítása.

-er-

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vladimír Lengvarský

Júliustól a körzeti orvosok és a gyermekorvosok is oltanak

koronavírus rendőrség határ

Szlovákiából korlátlanul lehet utazni Magyarországra

*

ZÖLD ÚT a nyári utazásoknak

biskup

Savval támadt a püspökökre egy kokainozó pap

kir

Elege van a zajos hotelekből? Béreljen szobát egy tó közepén!

rendőrség

Áthajtott a piroson – egy rendőrautóval ütközött

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.