Gazdasági veszélyt jelentő talajlakó kártevők

Ez azt jelenti, hogy az eddigi technológiák során alkalmazott csávázott vetőmaggal átmenetileg áthidaltunk a termőterületen egy növényvédelmi problémát, de nem szüntettük meg. A talajlakó a következő év, következő kultúrájában ugyanúgy megjelenik, és ugyanúgy kárt okozhat, ha nem gondoskodunk a megfelelő védekezésről.

Kukoricabogár – kukoricabogár-lárva

Ezen kártevő csoport adott évjáratban esedékes kártételi küszöbértékét erőteljesen meghatározza az, hogy a talajzónákban történő mozgásukat elsősorban az adott évjárat hőmérséklet- és csapadékviszonyai befolyásolják. Szárazabb, melegebb periódusban ezek a kártevők a talaj alsóbb rétegeibe húzódnak, ezért előfordulhat olyan is, hogy egyébként erősen fertőzött területen szárazabb évjáratban minimális kártételt tapasztalunk, viszont nedvesebb periódusban a kártétel mértéke erősen fokozódik.

A diagramból egyértelműen kiderül, hogy a legveszélyesebb periódus a napraforgó- és kukoricavetések és -kelések, majd kezdeti fejlődésük időszaka (április végétől június végéig). A kérdéskörben nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy károsítást tekintve abszolút érintett kultúra a cukorrépa, burgonya és egyéb zöldségnövények (gyökérzöldségek, káposzta stb.) termesztése is. Mindenesetre tény, hogy ezek a talajlakó kártevők a csíranövény és annak gyökérzetének károsításán keresztül komoly veszteségeket, drasztikus esetben a növényállomány 70–80 %-os redukálását is előidézhetik.

Pattanóbogarak lárvája – Drótférgek

Rendkívül fajgazdag csoportról van szó, annak ellenére, hogy a különböző termesztett kultúrákban közel 20 fajnak van jelentősége. A kifejlett bogár (imágó) általában virágzó növényeken, fűféléken, kalászos gabonán táplálkozik, de érdemi növényvédelmi kárt nem okoz. A pattanóbogarak esetében a lárva, ismert nevén a drótféreg rendelkezik gazdasági jelentőséggel. A pattanóbogarak teljes fejlődési időtartama fajtól függően 3–5 év. Ez azt jelenti, hogy egy generáció kifejlődése során a lárva átlagosan 4 évig a talajban fejlődik és potenciális kártételi forrást jelent.

Szintén a fajtól függően megkülönböztetünk kis- és nagy drótférgeket. Ezek közül nagyobb jelentősége a kis drótférgeknek van, melyek szántóföldjeink több mint 80%-án megtalálhatók. A drótférgek fejlődésük során kezdetben növényi korhadékokkal táplálkoznak, majd a harmadik lárvastádiumtól növényi részeket fogyasztanak. A drótférgek rendkívül érzékenyek a talaj nedvességtartalmára, így a talajtípuson és hőmérsékleten túl ennek függvénye határozza meg mozgásukat és kártételüket. Nedves időjárás esetén a talajfelszín közelében tartózkodnak. A számukra legoptimálisabb talajhőmérséklet 20 °C és a lárvák a táplálkozást már 10–12 °C-on befejezik és további három fok csökkenése esetén a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak telelésre, majd következő évben biológiájuknak megfelelő körülmények esetén újból károsítanak.

Drótféreg kártételére azokon a területeken kell számítani, ahol sűrű a gabona-vetésváltás, vagy egy műveletlen terület újból művelésbe vonása történik meg.

A drótféreg kártétele jelentkezhet burgonyában és cukorrépában is. A drótféreg megrágja és befúrja magát cukorrépa fejlődő gyökerébe, amelynek következtében a károsított növények lankadnak, sárgulnak, sínylődnek, súlyos esetben elpusztulnak. A burgonyában a drótféreg a fúrt gumók arányában rontja annak tárolhatóságát és piacosságát!

Nem utolsósorban ne feledkezzünk meg a gyümölcsösök, faiskolák, csemetekertekről sem, hiszen ezen kultúrákban is pótolhatatlan a drótférgek által előidézett kár mértéke, nem beszélve az okozott károk eszmei értéknagyságáról.

Cserebogarak lárvája – Pajorok

Nem kisebb jelentőségű csoportról van szó, mint az ismertetett drótférgek esetében, mivel jelen kártevő csoportban a kifejlett imágók (cserebogarak) is a legtöbb esetben súlyos kártételre képesek adott növényfaj lombozatának pusztításával (pl. májusi és erdei cserebogár fajok tarrágása, vagy a zöld cserebogár szőlőben, almában történő kártétele).

Cserebogárfajtól függően a fejlődésük 2–4 évig tart. Potenciális kártételi veszélyt a szántóföldi kultúrák esetében a cserebogarak lárvája, a pajor jelenti. A pajorok az első vedlést követően válnak növénykárosítóvá. A három lárvastádium közül az idős lárvák (L3) a legveszélyesebbek. A talajban történő mozgásukat és a károsítás mértékét a drótférgekhez hasonlóan a talaj hőmérséklete és nedvességtartalma határozza meg. A lárvák tavasszal 7 °C-os talajhőmérsékletnél már mozognak és 11–12 °C-on megkezdik a táplálkozást, a talaj felső rétegében május végén és június hónapban tartózkodnak. Kapás kultúrákban (kukorica, napraforgó, cukorrépa), kertészetekben fokozottabb a veszélyük, mivel károsításuk során elrágják a fejlődő növények gyökereit, így a növények sárgulnak, lankadnak, súlyos esetben elpusztulnak.

Nagyon fontos kérdéskör, hogy a pajorok elleni védekezés az eddigiekben is nagyon nehéz növényvédelmi kérdések közé tartozott. A drasztikus, de ugyanakkor hatékony talajfertőtlenítő hatóanyagok kivonását (forát, fonofosz, karbofurán, diazinon, terbufosz) követően a pajorok elleni védekezés szintén „fehér” folt maradt. A pajorok elleni védelem az elkövetkező időszakban szintén kardinális kérdés lesz.

Bagolylepkék lárvája – „mocskospajor” vagy „porkukac”

Bár ebben a csoportban több fénykerülő bagolylepke (vetési, vetési fésűs, felkiáltójeles, C betűs) lárvájának károsítására gondolunk, az esetek többségében a vetési bagolylepke lárvája, a „mocskospajor” (7. ábra) okozhat súlyos kártételeket. A vetési bagolylepkének évente két nemzedéke fejlődik, ebből az első nemzedék által rakott petékből kikelő hernyók jelentenek a kapás kultúrákban veszélyt. A lepkék májusban és a június eleji melegben rajzanak és petéiket a kapás növények földközeli leveleire helyezik, majd az ebből kikelő „mocskospajorok” júniusban károsítanak. A lárvák éjszaka aktívak, napközben a talajrögök között megbújva, összegörbülve pihennek (ez a jellemző életmód szintén nehezíti az ellene való védekezést). A lárva a kukorica károsítása során kiodvasítja a gyökérnyaki részt, így ennek következtében a kukorica főhajtása sárgul, megfonnyad, majd elszárad (8. ábra A,B). Ezeket a növényeket az elrágott gyökérnyaki résznek köszönhetően nagyon könnyen ki lehet húzni a talajból.

A „mocskospajor” júliusban a talajban bebábozódik, majd a vetési bagolylepke második nemzedéke július végén, augusztus elején rajzik. Ez a nemzedék az őszi vetésű szántóföldi növényeink (őszi káposztarepce, őszi gabonák) miatt is gazdasági jelentőséggel bír. Egy elhúzódó meleg őszön a nem megfelelően ápolt (felgyomosodott, árvakeléssel teli) tarlók nagymértékben elősegítik a „mocskospajor” őszi károsítását. Ezen túlmenően ebben az időszakban a károsítási lehetőséget forgatás nélkül termesztéstechnológia is erősíti.

Kukoricabogár – kukoricabogár-lárva

Kétségkívül az eredményes kukoricatermesztés növényvédelmi technológiájának egyik legmeghatározóbb része a kukoricabogár elleni sikeres növényvédelmi védekezés. A kukoricabogár nedves, nyirkos talajba helyezi el a tojásait és ezekkel a tojásokkal telel a talajban. A lárvák évjáratonként a talajhőmérséklettől függően (11–13 °C) május közepétől június végéig kelnek és keresik a kukoricanövények gyökereit, így lényegében a kukoricabogár lárvája esetében is talajlakó kártevőről beszélünk!

Kártételük miatt a gyökérzet erősen redukálódik, ennek következményeként a kukorica nem bírja támasztani saját súlyát, eldől, de a fény felé igyekvő növekedés következtében kialakul a „hattyúnyakszerű” görbület, súlyos esetben a kukorica teljes kidőlése következik be (10. ábra). A kifejlődött rovarok számottevő kártétele a bibeszálak súlyos károsításában, teljes lerágásában nyilvánul meg (kötődés elmaradása).

Forrás: www.fmcagro.hu