Édes ajándék a cukorgyártól

cukor

Ha már az előzőekben a cukorrépa termesztéséről, illetve a Conviso Smart-technológiáról is szó esett, térjünk vissza a kérdéshez, és vizsgáljuk meg, hogy milyen véleménnyel van róla a végső felhasználó, a cukorgyártó cég.

Ez ügyben az AM-AGRO sátránál is részt vevő szeredi Agrana cukorgyár főagronómusát, Németh László mérnököt szólítottuk meg. Kérdésünkre készségesen elmondta, hogy alkalmazzák a Conviso Smart-technológiát, amelynek a cukorrépa termelésében van létjogosultsága, és nagy segítséget jelent a gazdáknak a termelésben. Az idei évben a cukorrépa-termelők körében emelkedő tendenciát mutat.

Az idei szezon kezdetét értékelve viszont már nem voltak ilyen pozitívak a szavai, hiszen nehéz volt a kezdés. Összesen 3750 hektárt voltak kénytelenek újravetni. „A korai vetéseket a kései fagyok károsították, a cukorrépa az elhúzódó hideg miatt nem fejlődött jól” – mondta Németh László. Megjegyezte viszont, hogy nagyon pozitív volt a termelők hozzáállása az újravetéshez, amelyben nagy szerepet játszott, hogy a cukorrépa-területek biztosítva vannak többféle kár ellen.

Az Agrana képviselője elmondta, a gyárban nemrégiben egy nagy beruházást hajtottak végre, egy új kazánház kerül majd átadásra, ami már az idei cukorrépa feldolgozásában üzemelni fog. A fejlesztés érteke 6,5 millió eurót tesz ki.

Az Agrana hat országban kilenc gyárat működtet. A bécsi székhelyű gyár természetesen főként cukrot gyárt, nálunk Korunný cukor néven váltak ismertté termékeik. Természetesen a cukornak is számtalan változata ismert, és alkalmazott a konyhában, úgyhogy a vállalat is bővítette portfólióját más, speciáliscukor-termékekkel, amellyel az ügyfeleket meg is ajándékozta a Sókszelőcén tartott mezőnapokon.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?