Bíznak a gépvásárlás fellendülésében

Komagrartechnik

A gépeladást tekintve nem alakult rózsásan a helyzet egyik vállalatnál sem, a helyzetet pedig néhol tovább rontja, hogy a bankok a törlesztést illetően türelmetlenek.

A marcelházai Komagrártechnik vállalat néhány évvel ezelőtt valósággal berobbant a hazai piacra Rostselmash kombájnjaival, és rögtön maga mögé utasította a nagy márkákat. Most is ott van ugyan az élvonalban, de míg 2019-ben 16 kombájnjával az első helyen végzett, tavaly csak négy kombájnt értékesített, de még így is az előkelőnek számító negyedikként foglalt helyet a sorban. Az ilyen számoknak nem örül egyetlen gépkereskedő sem, de Lampert Zoltán, a Komagrartechnik tulajdonosa nem veszíti el a reményt. „Szakmánkban az eladást tekintve a legerősebb hónapok a március, április és május. Tavaly ekkor robbant be a járvány, és az emberek ezt a helyzetet nem tudták kezelni. Mindenki bizonytalan volt, nem tudta, hogy alakul a jövő, és a vásárlók ezt a helyzetet úgy kezelték, hogy egyszerűen megnyomták a piros gombot, és leállították a befektetéseket. Ehhez jött a kijárási tilalom, a gazdákat nagyon nehezen érték el a kereskedők. A kereskedőknek is időbe tellett, míg alkalmazkodtak az új helyzethez. Mindenkinek idő kellett ahhoz, hogy ráeszméljen arra, hogy a régi út most már nem járható, és új megoldásokat kellett találni. Bízom benne, hogy a gazdák mostanra a tavaly ilyenkor tapasztalható ijedséget már feldolgozták, megtanultak az új helyzettel együtt élni, és bátrabban fogják kezelni a befektetéseket, hiszen a mezőgazdasági termelés nem állhat le, a gépparkba pedig mindenképp invesztálni kell. Hiszek abban, hogy az olyan gépeknek igenis lesz helye a piacon, amelyeknél az ár/érték arány kedvező, jó minőségű munkát végeznek, és nem a márkanévért kell hatalmas összegeket fizetni” – mondja Lampert Zoltán.

A visszaesés nem csak a kombájnokra vonatkozik, a többféle mezőgazdasági gépet forgalmazó cég tulajdonosa összességében 30%-os veszteségről számolt be. Tart továbbá a bankok türelmetlenségétől is. „A törlesztőrészletek befizetése miatt a jelenlegi helyzetben türelmetlenebbek a bankok, nem lesz olyan egyszerű megtalálni a finanszírozási lehetőségeket, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ügyfeleink igényeinek eleget tegyünk” – tette hozzá.

Az utakon már dübörögnek a traktorok, ezért felmerül a kérdés a szervizzel kapcsolatosan is. „Nálunk mindenki átesett a Covidon, szerencsére épp a nyugalmi időszak alatt, a munkások a napokban álltak vissza a munkába, így nem kell tartani a szervizszolgáltatás fennakadásától a tavaszi csúcsban” – mondja Lampert Zoltán.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?