A sertés hizlalása

A piaci minőség érdekében javítani kell a kistermelői állományok vágósertéseinek színhús arányát, a napi tömeggyarapodást és az 1 kilogramm élőtömeg előállításához szükséges takarmány-felhasználást. Fontos szempont a megbízható állategészségügyi és élelmiszer-higiéniai háttér is, a humán egészségügyi szempontok és a termék csomagolása. A sertéstermékek sikere a vásárló igényétől és ízlésétől függ, melyet a táplálkozási szokás, a kultúra, a vallás és a vásárló anyagi helyzete is befolyásol. A sertéstartás jelentőségét növeli, hogy a sertés a gabonamagvakon kívül jól értékesíti a gumós- és gyökértakarmányokat, a konyhai hulladékot és a vágóhídi melléktermékeket, ezek felhasználása azonban a tartásmódtól függ.

A vágósertés típusai és minősítése

A fogyasztási igények és szokások hatására többféle vágósertés-hasznosítás alakult ki az évek során.

A jelenlegi kereskedelmi típusok: pecsenyemalac, pecsenyesüldő, sonkasüldő, sonkasertés, baconsertés, tőkesertés, zsírsertés és szalámisertés.

A vágóhídi feldolgozás során kötelező a vágás utáni minősítés és az osztályba sorolás. Vágott állapotban kell minősíteni az 50–120 kg közötti hasított tömegű hús- és hús jellegű sertéseket az EU által megszabott módon. A minősítés alapja a vágott testből kitermelhető színhús aránya a vágótömeg százalékában kifejezve.

A hízósertések vágótömegét és hússzöveteit befolyásolja a fajta, a hasznosítási típus, a kor, az ivar, a tartásmód, a takarmányozás és a tápláltsági állapot. Hazánkban a fehér hússertések és keresztezettjeik terjedtek el. Igény a nagy mennyiségű, sovány húst termelő sertés iránt van. A kisgazdaságokban és a háztáji termelésben ismét kedvelt a mangalica, melynek hizlalásakor az extenzív, külterjes módszer van elterjedve és alkalmazva.

A sertéshúsféleségek fehérje-, zsír- és energiatartalma a táplálkozás fontos része. A húsfehérje biológiailag teljes értékű fehérje, az emberi szervezet szinte veszteségek nélkül tudja beépíteni a növényi fehérjék kombinációjával. A sertéshús zsírtartalma izomféleségek szerint változó. Fogyasztási szempontból fontos, hogy a hús porhanyós, rostos és ízletes legyen, színe, szaga, formája, megjelenése megfelelő legyen. A higiénia élelmiszer-biztonsági követelmény.

Miért érdemes sertést tartani?

A sertéstenyésztéssel azért is érdemes foglalkozni, mert a ráfordított költségek hamar megtérülnek. Az előhasi koca egyéves korára lemalacozik, és 10–14 malac születik almonként. A kocaforgó évente 2,2–2,4. A hízósertés 6– 8 hónap alatt megérik a vágásra, eléri a 95–130 kg-ot. A sertés vágótömege 75–80%-a az élőtömegnek.

Háztáji hizlaláskor a saját szükségletre szánt hízóalapot, a választott malacot a gazda rendszerint vásárlással szerzi be. Megvásárolni az egészséges, élénk tekintetű, mozgékony, ránctalan bőrű, jó testformákat mutató állatokat érdemes. A végtagok formája és alakja befolyásolja a vágóértéket. A fiatalkorban előforduló végtaghibák idővel, a testtömeg növekedésével csak rosszabbodnak. A lábfájós hízósertés nehezen mozog, könnyen elcsúszik, rövid ideig tud állva enni a vályúnál, legtöbbször még mielőtt jóllakna, befejezi az evést, inkább lefekszik, pihen. Nem áruképesek a beteggyanús, a durva serteszőrű, kiszőrösödött, gyenge izomzatú választott malacok – ezek nagy valószínűséggel elhanyagolt tartásból származnak. Az alultáplált, rossz étvágyú és válogatós malacokra a felhúzott has jellemző. A gyakori farokcsóválás a malacok bélférgességét jelezheti.

Gáspár Julianna állattenyésztő mérnök