A parasztság dicsérete

KENÉZ BORBÁLA

A nappalok rövidülésével a kertész is tartalmasabb olvasnivaló után nyúl. Meg egyébként is oly messze még a tavasz, hogy ideje visszanyúlni az alapokhoz. Publius Vergilius Maro munkája mindent összefoglal, amit a paraszti életmódról és boldogulásról tudni érdemes. „Hogy lesz dús a vetés...” – ezekkel a szavakkal indul (Lakatos István fordítása) a háztáji meg a nagyban termelők és a földművesek bibliája. Vergilius hét évig írta alig kétezer sort kitevő, árnyalt részletességgel szóló költeményét, melyben a görögök minden előzetes tudását hasznosította. A mű négy könyvből áll: a földmívelésről, a fákról és szőlőkről, az állattenyésztésről és a méhekről szólóból. Tanköltemény, ha figyelembe veszszük, mekkora gonddal és milyen jó érzékkel okítja olvasóit arra, mit mikor és hogyan érdemes a földdel, a növényekkel és az állatokkal művelni, hogy abból a jó gazdának a legnagyobb haszna és öröme legyen. Igaz, akkor – több mint kétezer éve – a paraszt még írástudatlan volt. Ma viszont, amikor már úton-útfélen mindenki olvas, s mindent tud olyannyira, hogy szinte már olvasnia is fölöslegesnek tűnhet, meglepve láthatja, hogy amit ősei tanultak sok-sok tévedés és megannyi keserű tapasztalat árán, az ebben a könyvben benne van. S még valami, ami alighanem fontosabb minden ismeretnél és fortélynál: a Georgica a földhöz, a természethez való közelség gyönyörét énekli meg. „Ó, be szerencsés vagy, te paraszt – hát még ha belátnád / jó sorodat!” – olvassuk, s máris megerősítve látjuk, hogy ez a nagy igazság; a földdel való foglalkozás a derűs nyugalom és a csalódás nélküli élet alapja. Mert mi sem adhat nagyobb erőt és biztonságot, mint a termésszerző, a horgas ekével hasogatott föld, a kapafokkal zúzott anyarög, mondja a világirodalom páratlan remekműve. „Szánd meg a dűlőt már feledő falusit velem együtt” – olvassuk még, s arra gondolunk, ebben sem változik a világ rendje: elfordulunk a földtől, el a munkától, a gyümölcsfáktól, elhagyjuk a háziállatokat, a szőlőt és a méheket, hogy amikor megint „szorít nyomorunkban a szükség”, ismét fölfedezzük azt, ami évezredek óta nekünk adatik.

(Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981)