A meggy jelentősebb gombabetegségeiről

Kedvelt gyümölcsünk a meggy, melynek termesztése a mérsékelt égöv melegebb éghajlatú területein terjedt el. A termés túlnyomó részét a konzervipar dolgozza fel különböző formában, a gyümölcs nyers fogyasztása csak a Kárpát-medencében terjedt el.

A sikeres meggytermesztés egyik záloga a növényvédelem, melynek jelentőségét a képzetlen termelők csak utólag – egy súlyos növényvédelmi probléma bekövetkeztetése után – ismerik fel. Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a meggy nem igényel intenzív növényvédelmet és elegendő évente 2–3 alkalommal megpermetezni. A gyakorlati tapasztalat az, hogy aki hosszú távra tervez és minőségi termést akar értékesíteni, annak évi 6–8 fungicides permetezéssel kell számolnia, melyből legalább egyet szüret után kell elvégezni.

Moníliás virág- és ágszáradás

A meggy legfontosabb és talán legismertebb betegsége a csonthéjasok moníliás virág- és hajtásszáradása. A betegség a meggyen kívül fertőzheti a kajszit, szilvát, cseresznyét és az őszibarackot is. A betegség tüneteit könnyen összetévesztik a termelők a fagykárral, főleg kajszi fertőződése esetén. Az utóbbi két évben hűvös, csapadékos áprilisi időjárás kedvező feltételeket teremtett a meggy moníliás virágszáradásának, mely elsősorban a felkészületlen termelőknél okozott jelentős kárt.

A betegség kórokozója a Monilia laxa konídiumtartós gomba. A kórokozó áttelelése a fákon maradt fertőzött gyümölcsmúmiákkal, illetve a fertőzött rákos sebekben micélium formájában történhet. Kora tavasszal a kórokozó exogén sztrómákat képez, melyeken nagy számban fejlődnek a gomba konídiumai. A konídiospórákat a szél vagy az esőcsepp juttatja a virágra. A virágfertőzés kialakulásához cseppfolyós nedvesség és 16– 18°C körüli léghőmérséklet szükséges. Hűvös, csapadékos időjárás esetén a meggy virágzása elhúzódik akár több hétig is, így a fertőzés veszélye megsokszorozódik. A fertőzött virágokon keresztül a kórokozó behatol a fás részekbe, így a vesszők, gallyak is jelentős mértékben károsodhatnak. Az elhalt veszszőkön, gallyakon a fertőzés hatására megjelenik a mézgakiválás, mely a betegség kísérő tünete. Gyengébb fertőződés esetén a fás részeken csak részleges elhalás, illetve kisebb rákos sebek jönnek létre, melyekben a kórokozó könnyen áttelel, elősegítve ezáltal a következő évi infekciót.

A felszívódó gombaölő szerek (EBG típusú hatóanyagok) nagyobb arányú alkalmazásával a betegség ellen jól védekezhetünk, feltéve, ha a kijuttatás időzítése pontos. A virágfertőzés megakadályozására a felszívódó vagy mélyhatású készítményeket első alkalommal fehérbimbós állapotban kell kijuttatni. Ez a preventív védekezési időpont döntő fontosságú a sikeres növényvédelmi technológiában, mert ha ezután csapadékossá válik az időjárás, a már kijuttatott fungicid 4–6 napig megfelelő védelmet biztosít.

Csapadékos, ködös időjárás esetén a permetezést fővirágzásban meg kell ismételni és esetleg sziromhulláskor is szükség lehet egy harmadik permetezésre. Száraz, meleg időjárás esetén a meggy gyorsan elvirágzik (kötődik), ezért az infekció lehetősége rövid, így akár egyetlen jól időzített védekezéssel is sikeresen megoldható a monília elleni növényvédelem.

A nagyobb felületen gazdálkodók általában két alkalommal védekeznek a virágfertőző monília ellen és elmondható, hogy a permetezés hatékonysága – megfelelő fungicid és időzítés esetén – kiváló. Kistermelők körében szokott előfordulni inkább, hogy nem tökéletes a hatékonyság, melynek oka leggyakrabban a megkésett védekezési időpont.

A gyümölcskocsány elhalása

A meggy blumeriellás betegségének jellegzetes tüneteit, a levélsárgulást és a levélhullást részben ismerik a meggytermesztők. Ám a gyümölcs kocsányán megjelenő acervuluszokat még gyakran öszszetévesztik a pajzstetűvel. Éveken keresztül alig okozott számottevő levélhullást e betegség, de 2006-ban a csapadékos májusi-júniusi időjárás kedvező feltételeket teremtett a betegség súlyosabb fellépésének. A gyümölcskocsány elhalása és a korai levélhullás miatt a termés kényszeréretté és fonnyadttá válik, így sem friss fogyasztásra, sem konzervipari feldolgozásra nem lesz alkalmas. A korai levélhullás a hajtások fásodását, a termőrügy differenciálódását és a fák téli felkészülését gátolja, melyek összességében negatívan hatnak a következő évi termés mennyiségére. A betegség elsődleges fertőzési forrásai a lehullott levelek, ahol a kórokozó sztrómákkal telel át. Tavasszal a sztrómákon apotéciumok vagy acervuluszok képződnek, melyekből aszkospórák és konídiumok szóródnak ki. A fertőzést elindító spórák képződése májusban a legintenzívebb, amikor a legtöbb termelő már abbahagyja a kémiai védekezést a monília veszély elmúlása miatt. Ebből következik, hogy a blumeriellás betegség elleni vegyszeres védekezés kritikus időszaka sziromhullás és az érés kezdete közé esik (május–június). A betegség járványszerű fellépésének a csapadékos május és júniusi időjárás kedvez. Erős fertőzés esetén termésérésig akár 4–5 védekezésre is szükség lehet, ezzel ellentétben a legtöbb termelő sziromhullás után jó, ha egyszer még védekezik, pedig a betegség fungicidekkel jól leküzdhető.

Az intenzív lombfejlődés miatt májusban a kontakt fungicidek csak gyakori használat esetén nyújtanak megfelelő védelmet, ezért a kontakt készítményeket célszerű kiegészíteni felszívódó gombaölő szerrel. A triazol és a strobilurin típusú hatóanyagok hosszú hatástartammal és széles hatásspektrummal rendelkeznek, ezért szinte minden gombabetegség ellen jó védelmet nyújtanak.

A glöospóriumos gyümölcsrothadás

Az érőfélben lévő meggyen csapadékos időjárás esetén súlyos károkat okozhat a glöospóriumos gyümölcsrothadás. Térségünkben ritkán fordul elő, de az ország keleti termő táján a 90-es évek közepétől kezdve sok helyen fertőzöttséget és ezzel együtt tetemes kárt idézett elő. A betegség jelentőségét fokozza, hogy szüret előtt néhány nappal is megjelenhetnek a tünetek, amikor már hatásos kémiai védekezésre nincs lehetőség. A glöospóriumos gyümölcsrothadás (Gloeosporium fructigenum BERK.) csak a termést fertőzi meg. Az érőfélben lévő gyümölcsön határozott szegélyű 2–3 mm-es barna foltok jelennek meg, melyek a betegség előre haladtával 5–10 mm-esre megnőnek és enyhén besüppednek. A foltokon apró acervuluszok alakulnak ki. Az időjárástól függően a gyümölcsök vagy elrothadnak vagy összetöppednek és mumifikálódnak.

A kórokozó áttelelése a fertőzött gyümölcsmaradványokon történik. Sziromhullás után a kórokozó aktivizálódik és nagy mennyiségű konídiumot képez. A fertőzés általában a gyümölcsszíneződés kezdetén következik be, melynek a csapadékos időjárás kedvező feltételt nyújt. A betegség látható tünetei 10–14 nappal később jelennek meg, így elhúzódó betakarítás esetén akár járványos méretű fertőzöttség is kialakulhat. A betegség elleni hatékony védekezést nehezíti, hogy a széles hatásspektrumú moníliás és blumeriellás betegségek elleni készítmények a hosszú élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt csak korlátozottan alkalmazhatók. Megelőző jelleggel vagy legkésőbb az első tünetek megjelenésekor a fenhexamid hatóanyagú készítmény (pl. Teldor 500 SC) a rövid várakozási ideje miatt (3 nap) még hatásosan alkalmazható.

Permetezés a szüret után

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a meggy növényvédelme nem fejeződhet be június közepén. A szüretet követő nyári metszés után még legalább egy, de inkább két alkalommal célszerű védekezni az őszi lombhullásig kontakt réz, vagy rézpótló fungiciddel. A nyári metszés során a moníliás hajtásokat el kell távolítani. Lehetőség szerint ne maradjanak a fákon túlérett gyümölcsök, mert a belőlük képződött múmiák a kórokozók áttelelésében fontos szerepet játszanak. Ne feledjük, hogy a hatékony és környezetkímélő növényvédelemben nem lehet minden problémát növényvédő szerrel megoldani. A termelő és a fogyasztó érdekében együttesen, integráltan kell alkalmazni az agrotechnikai, a fizikai és a kémiai védekezési eljárásokat. (Az AgroNapló nyomában)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?