A kukorica erjesztése

A szemes takarmányok erjesztésének szabályai ugyan megegyeznek a szálasok silózási előírásaival, de gondosabban kell végezni, mert jóval drágább takarmányokat tartósítunk, így az esetleges veszteségek is jelentősebb anyagi kárt okozhatnak.

Az erjesztett szemes kukoricának több típusa ismert, attól függően, hogy a kukoricacső mely részei kerülnek tartósításra. Az erjesztett szemes kukorica csak a kukoricaszemeket tartalmazza. A CCM (Corn Cob Mix) az erjesztett szem és a csutka keveréke. Az erjesztett csöveskukorica-dara a kukoricaszemeket és a teljes csutkamennyiséget tartalmazza. Az erjesztett csuhéleveles csődara szemekből, teljes csutkából és csuhélevelekből áll.

Az érés folyamata

Silózáskor a takarmányok vegyi összetétele megváltozik. A szénhidrátokból a baktériumok szerves savakat állítanak elő, ezek konzerválják a takarmányt. A tejsavtermelő baktériumok anaerob körülmények között (oxigéntől elzártan) tudnak erjeszteni, amit tömörítéssel lehet kialakítani. Jól tömöríteni az apróra szecskázott zöldtakarmányt és az apró szemcse nagyságúra darált, zúzott szemes kukoricát lehet. A nehezen erjeszthető takarmányok silózásához adalékanyagokat, biológiai tartósítószereket kell adni.

A silótakarmányok 40–60 nap alatt érnek be. Fontos, hogy megbontásakor minimális levegő jusson a silóba, így kivédhető az élesztő- és penészgombák utóerjedése. A jól elkészített szilázs szárazanyag-tartalma 33–38%, a nyersrost emészthetősége 62–66%, pH-ja 4,0.

Zöldtakarmányok szárítása

A zöldtakarmányok szárításával a takarmányalap szénaféleségei állíthatók elő. A szénakészítés régóta népszerű tartósítási mód. Ismertebb formái közé tartozik a renden történő szárítás, a szellőztetéses szénaszárítás, valamint a forró levegős szárítás.

A háztáji gazdaságokban és a kisüzemekben ma is elterjedt módszer a hagyományos, renden történő szárítás. Forgatása leginkább kézzel történik. A szárítás fűszéna szárításakor 18–20%, pillangós széna szárításakor 20–22% nedvességtartalmat jelent. Táplálóértéke függ a növény korától és a kaszálás idejétől.

Fontos takarmányunk, a széna

A széna fontos vitaminforrás, minősége attól is függ, hogy hogyan kaszáljuk le és raktározzuk el. A renden a szálas széna tárolásához bálázó-tömörítő gépek kellenek. A gép működésétől függ a szénabála mérete, alakja, tömege, tömörsége, mozgathatósága, tárolási módja és a veszteség is. A zöldtakarmány a kaszálás után még lélegzik, a  saját tartalékait használja fel az életfolyamatai fenntartásához. Ha frissen vágva megázik, a száradási folyamat tovább tart. A tartós esős időjárás a nyers zöldben rothadást okoz. Ha a száraz széna ázik meg, akkor kilúgozódási veszteség alakul ki – megbarnul, rothad vagy penészesedik, karotintartalma csökken. A porosodás is ront az értékén. A hosszan tartó, erős napsütés sem ideális, mivel bontja a karotint, a széna elveszíti zöld színét, csökken az A-vitamin, míg növekszik a D-vitamin-tartalom. Az elégtelenül száraz széna az utóérés folyamán melegszik, ami rontja a fehérje emészthetőségét.

Magasabb hőmérsékletű bemelegedés öngyulladást válthat ki. A frissen kazlazott széna hőmérsékletét ajánlott hőmérővel ellenőrizni. Felmelegedéskor a kazlat szét kell bontani, hogy kivédjük a lángra lobbanást.

A betárolt széna utóerjedése 6–8 hétig tart. Az utóerjedés befejeződése után feletethető, így megelőzhetők az emésztőszervi megbetegedések.

Szemes takarmányok, melléktermékek

A takarmányalap részét képezik a szemes takarmányok, a gabonafélék, a hüvelyesek és az olajos növények magvai. A betakarítást követően légszáraz állapotban (13%-os nedvességtartalom) raktározhatók.

A szemesek közül legnagyobb gondot a kukorica szárítása és tárolása okozhatja. Ahhoz, hogy a termény takarmányértéke ne csökkenjen, a szárítást 60–80 ºC alatti hőmérsékleten kell végezni. A magvak túlszárítása rontja a takarmány értékét. A magvak szerves anyagainak emészthetősége magas, gazdagok foszforban, káliumban, magnéziumban, E-vitaminban és a B-csoport vitaminjaiban, de kalciumban szegények.

A takarmányalap részét képezik a mezőgazdasági terményeket feldolgozó iparágak melléktermékei is. Etetésükkel csökkenthetők a takarmányozási költségek. A malomipari feldolgozás melléktermékei a korpa, a takarmányliszt és a csíra. Értékesek az olajipari melléktermékek is, mint az extrahált szója-, repce-, napraforgódara s az olajpogácsa. Kedvelt cukorgyári melléktermék a melasz és a cukorgyári répaszelet. A tejfeldolgozás melléktermékei, a fölözött   tej, a sajt- és a túrógyártás mellékterméke a savó, és a vajgyártás alkalmával keletkezett író is alkalmas takarmányozásra.

Szemes takarmányok tárolása

A szemes takarmányok évente egyszer termelődnek, viszont az év folyamán kerülnek folyamatosan feletetésre, így egész évre kell a tárolási kapacitást megoldani. A jó tárolással megóvható a takarmány állaga, és kivédhetők a tárolási veszteségek (avasodás, vitaminok, toxinok képződése).

Ajánlott a magvakat a tárolás előtt szárítani és tisztítani, mert a tört és aszott szemek hamar avasodnak, a szár, a levél és a csutka részei hamar nedvesednek és penészednek.

A szemeseket zsákosan vagy ömlesztve tároljuk. Az ömlesztve tárolás horizontális magtárakban (kisebb beruházási költség, drágább üzemeltetés) és vertikális építményekben, silókban történik. A magtárak formájuk szerint sokfélék (hagyományos gabonamagtár, magtárpadlásos istállók, földbe süllyesztett szigetelt sátrak) lehetnek. A gabonasilók rendszerint vasbetonból vagy fémből készülnek. Fontos, hogy szellőztethetők legyenek, ha nincs lehetőség a szellőztetésre, a silóban tárolt gabonát időnként át kell tárolni egy másik silóba. A szellőztetés azért fontos, mert a betárolt szemek még egy ideig lélegeznek, a képződő hőtől felmelegszik a takarmány, benedvesedik a termény, penészesedés, mikrobiális tevékenység alakulhat ki. A kukoricát sérülékenysége miatt viszont magtárakban célszerű tárolni. A biztonságos tárolás feltétele a tárolóterek védelme a kártevők ellen szilárd vagy gázosított kémiai anyagokkal.

Gyökér- és gumós takarmányok

Ezek eltartása nehezebb, mert nagy a nedvességtartalmuk. Tartósíthatók erjesztéssel is, de a földszennyezés komoly nehézséget jelenthet. A répafélék elegendő erjeszthető szénhidrátot tartalmaznak. A burgonyát főzés után lehet erjeszteni.

A gyökér- és gumós takarmányok elterjedt tárolási módszere a prizmás tárolás. A prizma 2–3 m széles, 1–1,5 m magas 25–30 m hosszú, háromszög keresztmetszetű építmény, melynek a hossztengelye mentén szellőzőkürtöt ajánlatos beépíteni. A prizmába mindig átválogatott, száraz burgonyát, répát tároljunk. Lefedésére 10–20 cm vastag szalmát, majd 20–30 cm vastag földet használjunk. A levegőzés miatt a prizma gerincét ajánlatos csak szalmával fedni. Nagyüzemekben a támfalas szabadtéri tárolás terjedt el.

Gáspár Julianna állattenyésztő mérnök