A házi kacsa és néhány betegsége

A tőkés récét széles elterjedési területének megfelelően a Föld több, egymástól távol eső területén is háziasították. A domesztikáció fő centrumának Délkelet-Ázsia tekinthető, annak is nagyrészt a trópusi, szubtrópusi régiói – a vizekben, vízfolyásokban, tavakban gazdag, mocsaras vidékek, a rizstermesztés zónája, a kacsa természetes kötődésének helyszínei. Háziasítása megközelítőleg ötezer éve történt, ám Európában a kacsatenyésztés valójában csak a 19. és 20. század fordulóján kezdett fellendülni, a tenyészállatimportok pozitív hatására. A legtöbb ma ismert fajta ebben az időben alakult ki Angliában és Németországban. Hozzájárult ehhez az USA-ban kitenyésztett pekingi fajta is; a pekingi kacsa a világ szinte minden részén elterjedt, és meghatározó fajtává vált.

A háziasított pézsmaréce őse elsősorban Közép- és Dél-Amerika trópusi területein terjedt el. Háziasítása már a Kolumbusz előtti időben megtörtént a mexikói, a perui, a kolumbiai és a brazíliai indiánok között. A házi kacsa és a pézsmaréce steril hibridje a mulardkacsa.

A kacsa hasznosítása 

A kacsahús magas, 20%-ot meghaladó fehérjetartalmú, kedvező aminosav összetételű termék. Maga az izomzat nem kifejezetten zsíros, a hízókacsa bőre alá azonban tetemes zsírréteg rakódik. A pézsmarése vörös, vadas jellegű húsa miatt keresett, a mulardkacsa tetszetősen márványozott izomzata pedig különleges csemege.

A kacsamáj a májpástétomok kedvelt alapanyaga, könnyebben és olcsóbban állítható elő, mint a lúdmáj.

A kacsatoll a lúdtollnál kisebb értéket képvisel, de keresett termék. A lúdhoz hasonlóan az élő állat tépett tolla és a vágáskor kopasztott toll adja a terméket.

Kacsáinkat a baromfiudvarban nagyszámú fertőző betegség veszélyezteti, baktériumok, vírusok és paraziták egyaránt megtámadhatják őket. Emellett a tartásból, takarmányozásból és egyéb környezeti hatásokból eredő nem fertőző betegségek is veszélyt jelentenek számukra.

Nem fertőző betegségek

Anyagforgalmi betegségek – korszerű gyári keveréktakarmányokat etetve a klasszikus anyagforgalmi betegségekkel alig kell számolnunk. Az összetevők egyikének-másikának szándékos vagy véletlenszerű elhagyása, csökkent mennyisége, tönkremenetele viszont tartós problémát okozhat. Enyhébb mértékben az ellenálló képesség gyengülését és a fertőző betegségek iránti fokozott fogékonyságot, súlyosabb esetben nehezen felismerhető hiánybetegségeket idézhet elő.

Köszvény – a madarak fehérje-anyagcseréjének végső terméke a fehéres-szürkés színű kristályos húgysav, amely a vizelettel távozik. Köszvényt elsősorban a napos állatokban látunk, szórványosan azonban minden életkorban előfordulhat. A betegség fokozott fehérjebontás, a húgysav kiürítésének akadályozása, vitaminhiányok és mérgezések vagy gombatoxikózisok következtében léphet fel. A köszvény nem gyógykezelhető. Az előidézéséért felelős okokat kell tisztázni és kiküszöbölni. Egészséges és penészmentes takarmányt, bőségesen ivóvizet, vitaminokat kell biztosítani állataink számára.

Tollcsipkedés, kannibalizmus – a növendék és a kifejlett kacsák betegsége vagy rossz szokása. Többféle, estenként nagyon különböző ok miatt lép fel. Legfontosabb okok lehetnek: hiánybetegség (a fehérje, az aminosavak, a vitaminok, a makro- és mikroelemek, a nyers rost hiánya); nyugtalanító körülmények (időjárási frontok, túlzott megvilágítás, száraz levegő, magas hőmérséklet, éhség). A korszerű hibridek labilisabb idegrendszere, valamint a zsúfoltság is hajlamosító tényező. Az állatok egymástól könnyen eltanulják ezt a magatartást, ezért terjedhet. A betegség a kiváltó ok megtalálásával és kiküszöbölésével gyógyítható, illetve megelőzhető. Az ivóvíz mérsékelt sózásával a kannibalizmus kialakulása megelőzhető.

Botulizmus – a kacsák, vadkacsák, más madárfajok, emlősök és az ember jellegzetes tünetekben jelentkező baktérium-toxikózisa, melyet a Clostridium botulinum okoz – ez a baktérium bomló, fehérjében gazdag szerves anyagokban, szigorúan anaerob (oxigéntől elzárt) körülmények között toxinokat termel, amelyek igen kis mennyiségben súlyos betegséget okoznak. A mocsaras, pocsolyás területeken, a pusztuló-bomló növényzetben, a vízbe került egyéb szerves anyagokban keletkező toxinokat a kacsa sajátos életmódja révén felveszi. A betegség tömegesen ritkán, szórványosan gyakran fordul élő. A toxikus anyag felvétele után röviddel petyhüdt bénulás alakul ki a hátsó végtagokon, a szárnyakon, a törzsizmokon, a nyakon. A gyógyítása antitoxikus savóval elméletileg lehetséges, de a gyakorlatban lehetetlen.

MVDr. Pleva László, állatorvos