A gabonafélék és olajos növények kártevői

kukorica

Az egyes gabonafélékben hasonló kártevők károsítanak, azonban akad néhány, amelyik az adott terményt előnyben részesíti a másik mellett. Az olajos növények kártevőinek palettája talán még ennél is színesebb. Megjelenésük és kártételük sok tényezőtől függ.

Nagyban befolyásolja a kártevők megjelenését és kártevésének nagyságát az időjárás, a vetésforgó, az előző év fertőzöttsége, az enyhe tél, de még a talaj típusa is. A rágcsálók és a vadak szinte mindenütt okozhatnak kárt, ezért ezekkel külön nem foglalkoznunk. De vegyük sorra, mely terményekben milyen nem kívánt „vendégek” jelenhetnek még meg.

 

A búza kártevői

A fiatal növények szártövében a gabonalegyek lárvái károsítanak leggyakrabban. A vezérhajtást, oldalhajtások sárgulását okozza a fritlégy, az őszi fekete búzalégy, a tavaszi fekete búzalégy, az ugarlégy. A kalásztengely sérüléséből eredően károsít a csíkos hátú búzalégy, hesszeni szúnyog, nyerges gubacsszúnyog. A szemeket szívogatja a fritlégy és búza gubacsszúnyog. Ha foltokban ritkul és pusztul az őszi vetés, ott a „csócsárló” károsít. A gabonafutrinka fő károsítója a lárva. Károsítása szeptembertől április végéig tart. Enyhe télen megszakítás nélkül táplálkozik. Ősszel a levéltetvek és a kabócák károsítanak, a meztelencsiga, továbbá a búzafonálféreg, amely hatására a levelek dugóhúzószerűen csavarodnak.

Száraz tavaszokon a gabonapoloskák miatt lassan indul szárba a búza. Károsít még ekkor a levéltetű, a mezei poloska, a fűbolha, vagy a bagolylepke.

A kalászolástól az érésig jelentős kárt okozhatnak a levéltetvek, a tripszek, a gubacsszúnyogok, és a poloskák lárvái. Virágok és szemek rágásával vagy közvetlen fogyasztásával károsít a bundásbogár, a pejbogár, majd a gabonaszipolyok, a gabonafutrinka, illetve a kalászrágó bagolypille hernyója.

Szalmadarázsnál csak a lárva károsít. A gabonaszár belsejét rágja, lefelé haladva. A rágás következtében a gabonaszár idő előtt megsárgul, a kalászban a gabonaszem megszorul, a kifehéredő kalászban csak léha szemek fejlődnek.

A szipolyok imágója az érésben lévő szemeket fejjel lefelé rágják. A legnagyobb veszteséget a magok kitúrásával okozzák. Egy-egy imágó 60–100 szemet is kitúrhat és megrághat.

 

Az árpa kártevői

Az árpa kártevői majdhogynem azonosak a búzáéval, viszont van néhány faj, amely kimondottan erre a növényre fókuszál. Ilyen a kis fritlégy vagy árpalégy, a törpe gabonakabóca, a feketefoltos gabonakabóca, a veresnyakú árpabogár, homokos vidéken pedig a kukorica gyökértetű károsít.

 

A kukorica kártevői

Az elvetett magot és a csíranövényt a drótférgek, az áldrótférgek, a cserebogárpajorok károsíthatják. A csíranövényeket a szárfonálféreg, a kukoricabarkó, a feketebarkó, a sároshátú bogár és lárvája, a fekete tücsök, a lótücsök, esetleg a nyolcsávos gyalogcincér, a butabogár és a muharbolha rongálhatja, a csíranövények főhajtását pedig a fritlégy, a gabonafutrinka lárvája és vetésfehérítő bogarak.

A kukorica föld alatti részeit a közönséges gyökérfonálférgek, a drótférgek, az áldrótférgek, a pajorok és a lótücskök, a polifág ormányos bogarak gyökereken fejlődő lárvái, kukoricabogár lárvái, mezőségi talajokon a gyökértetű károsítja.

A zöld növényi részekkel táplálkozik a szárfonálféreg, a marokkói sáska, a fogasfarkú szöcske, a fekete tücsök, a gabonakabócák, a gabonafutrinka, a sároshátú bogár, a gabonabolhák, a muharbolha, a vetésfehérítő bogarak, a feketebarkó, a kukoricabarkó, a muszkamoly, a szárlégy és a fritlégy. Később, a 20–40 cm nagyságú kukoricán a vetési bagolylepke lárvái, a kukorica fejlettebb levelein pedig a gamma-, a káposzta- és a somkóró-bagolylepke hernyói rághatnak, de a leveleket ellepheti a fekete répalevéltetű, fakó fűlevéltetű, zöld kukorica levéltetű, zselnicemeggy levéltetű, zöld gabonalevéltetű, kukoricasörtés tetű. Június vége felé a zöld cserebogár is megjelenhet a leveleken, címerhányás idején pedig a kukoricamoly hernyója, nyár vége felé az idősebb leveleken pedig a takácsatka.

A kukorica virágzatát és termését károsíthatja a kukoricamoly-lárva, a virágzatot, a pollent és a bibeszálakat a kukoricabogár imágó. A csuhélevelek között és a szemeken a káposzta-bagolylepke, a kalászrágó-bagolylepke és a gyapottok-bagolylepke hernyói is megjelenhetnek. Hosszú, meleg őszön a mezei gabonamoly a csővégen szabadon álló kukoricaszemeket károsítja.

A repce kártevői

A repcét mind tavasszal, mind ősszel nagyon kedvelik a kártevők. Tavasszal a leginkább a Baris fajok tesznek kárt a gyökérben, de jelentős lehet a tavaszi káposztalégy nyüveinek kártevése is. A repcelevélen illetve a zöld részeken élősködnek a különböző lepkefajok hernyói, az aknázólégy lárvái repcebolha imágói. Április végétől támad a káposztapoloska illetve a paréjpoloska.

A repceszárban nagy kárt tehet a repceszárormányos, a virágokban pedig a repcefénybogár, a bundásbogár vagy a pejbogár. A becőket támadja a repcebecőormányos lárvája, a repcebecő-gubacsszúnyog, illetve a repcebecőmoly. Érés előtt körülbelül másfél héttel jelennek meg a nagy repcebolha és a repceszárormányos fiatal, érési táplálkozást végző imágói.

 

A napraforgó kártevői

A napraforgót különösen szeretik a rágcsálók mellett a madarak is. A kezdeti fázisban a drótférgek, a nagy és a kis pattanóbogarak jelennek meg. Hatalmas károkat okozhatnak a feketebarkó imágói. A bogár akkor jelenik meg tömegesen, amikor a talajhőmérséklet eléri a 15 °C-ot.

A zöld növényi részek károsítója a fekete tücsök, a cserebogár- és szipolyfajok lárvái, a napraforgó szárát és levélnyelét pedig a különböző mezeipoloska fajok tojásai támadják. A napraforgómoly a virágot, a magkezdeményeket és a magot rágja meg.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?