A szőlőmolyok elleni védekezés

Évről évre sok gondot okoznak termelőinknek a szőlőmolyok. Kellő permetezés hiányában a lárvák a bogyók megrágásával utat nyitnak a szürkepenész tömeges elszaporodásának, így pedig a legjobb gombaölő készítményektől sem várhatunk átütő sikert.

Nálunk a Tarka szőlőmoly (Lobesia botrana) károsít leggyakrabban. Évenként három nemzedéke fejlődik. Az áttelelő nemzedék május közepéig, végéig rajzik. A párosodást követően a nőstények főleg a virágzati részekre vagy levelekre rakják tojásaikat. Egy nőstény élete folyamán 90-150 tojást rak. A hernyók rágásukkal a fürtöket túrják le. Ha a kocsányt is átrágják, az az egész fürt pusztulását okozza. A kártevő első példányai május második felére fejlődnek ki. A második nemzedéke, amelynek lárvái bábozódás után már július első hetében megjelennek, veszélyesebbek. A kikelt hernyók az első generáció lárváihoz hasonlóan fejlődnek, de a hernyók már a zöld bogyók belsejében rágnak és 20-24 nap alatt kifejlődnek. Az élénk mozgású hernyók 4-9 szőlőszemet károsíthatnak. Rövid, mindössze 5-12 napig tartó bábnyugalmat követően már augusztus elején kirepülnek a következő nemzedék lepkéi. Utódjaik már érett szőlőszemekkel táplálkoznak. Egy hernyó a kifejlődéséig 3-4 szőlőszemet fogyaszt el.

Feromoncsapdával jól követhető a hímek rajzásmenete. Megfigyeléseink szerint a molylepkék csúcsrajzása az elmúlt hét végén tetőzött. A rajzást követő 3-6 nap a legmegfelelőbb időpont az úgynevezett kitingáló szerek kijuttatására. (Ezek a készítmények kímélik a molyok természetes ellenségeit.) A Bacilus thurigiensis hatóanyagon alapuló Biobit WP (0,1%) és Dipel (0,1%) ugyan kijuttatáskor nagyon érzékeny a napsugárzásra és hamar veszít hatásából, azonban Agrovital (0,05%) tapadószer hozzáadásával jó hatás érhető el.

A hagyományos védekezési módszerek alkalmazásakor a következő készítményeket használhatjuk: Calypso 480 SC (0,02%), Dursban 480 EC (0,2%), Metanion 48 EC (0,2%), Orion 30 EC (0,15%), Pyrinex 48 EC (0,2%), Reldan 40 EC (0,125%), Sumithion Super (0,1%), Utracid 40 WP (0,1%), Zolone EC (0,2%) A permetezés időpontját a tömeges lárvakelés idejére kell időzíteni, mert a vegyszerek csak ekkor hatékonyak. A permetezést 10-14 nap elteltével meg kell ismételni. Ajánlatos azonban a hatóanyagokat váltogatni a rezisztencia hajlam kialakulása végett.

A piretroid hatóanyagú készítményeket, ilyen például a Decis, Fury, Karate, Polytrin, Talstar, Vaztak stb.), bár rövid ideig hatásosak a fiatal hernyók ellen, nem célszerű alkalmazni, mert a hasznos élőlényeket, így különösen a szőlőben oly fontos szerepet betöltő ragadozó atkákat és fürkészlegyeket is pusztítják.

A legjobban bevált kitinszintézist gátló készítmények közül nálunk kis csomagolásban is kaphatók a következők: Dimilin 48 SC (0,03%), Insegar 25 WP (0,06%), Match 050 EC (0,04%), Nomolt 15 SC (0,1%). A vegyszerek kijuttatását a tömeges lárvakelésre kell időzíteni. A felsorolt szerek nem pusztítják a molyok természetes ellenségeit, így az integrált növényvédelemben az ún. zöld készítmények közé sorolhatók. Kitingátló készítmények a tojás–lárva, lárva–lárva, valamint a lárva–báb átalakulást akadályozzák. Ezért kell a szereket időben kijuttatni. Némely készítménynek a hazai engedélyeztetése még folyamatban van, de külföldön már régóta alkalmazzák.

A szilvamoly második nemzedéke ellen védekezzünk a szőlőmolynál feltüntetett permetszerek valamelyikével. Az almamoly tömeges rajzását július második hetében várjuk, ezért az ellene való permetezést erre az időpontra időzítsük. Az almásokban az alma foltosodása ellen fontos a mésztartalmú levéltrágyák rendszeres használata 10-14 napos időközökben. Nálunk kaphatók a Florasin Calcium, Vuxal Kalcium és a Lamag Ca (0,5%). Az utóbbi magas magnéziumtartalmának köszönhetően serkenti a fotoszintézist, lúgos kémhatása pedig meggátolja a gombafonalak fejlődését, ezáltal csökken a permetezések szükségessége.

A szőlőperonoszpóra ellen július derekától használjuk a kontakt hatású rézkészítményeket: Cuprocaffaro (0,6%), Champion 50 WP (0,7%), Kuprikol 50 (0,7%), Kuprofor 50 SC (0,7%), Cuprotix 20 DKV (1,1%). A szőlőlisztharmat elleni megelőző védekezést is kell folytatni, mert a gomba fejlődésére kedvezőek voltak az időjárási feltételek. Adagoljunk a permetlébe levéltrágyát is.

Folytassuk a hagyma-, káposzta- és az uborkaperonoszpóra elleni védekezést. A gyökérzöldségeknél a lombozat gombás megbetegedése ellen különösen ott, ahol öntözünk, használjunk Dithane M 45 (0,3%), Novozir MN 80 (0,3%) vagy Merpan 80 WDG (0,2%) készítményeket. Adagoljunk a permetlébe tapadószert is. A lisztharmat ellen kénkészítményeket használjunk.

A paprikánál is tovább folytassuk a baktériumos levélfoltosság elleni kezeléseket réztartalmú készítményekkel. Ilyen például a Cuprocaffaro (0,6%), Champion 50 WP (0,7%), Kuprikol 50 (0,7%), Kuprofor 50 SC (0,7%), Cuprotix 20 DKV (1,1%).

A zeller szeptóriás levélfoltossága ellen csak rézkészítményekkel védekezhetünk sikeresen. Figyeljük, hogy az atkák nem szaporodnak-e el túlságosan, érvényes ez a gyümölcsösökre és a zöldségtermesztésre egyaránt. Az atkák ellen atkaölő szerekkel védekezhetünk. Fontos a várakozási idő betartása, amely a vegyszer csomagolásán mindig fel van tüntetve.A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP-OOR) komáromi részlegének a munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?