A Smer több képviselője is támogatja Pellegrini döntését

Pellegrini Fico

Richard Raši, a Smer alelnöke támogatja Peter Pellegrinit, aki bejelentette távozását a Smerből. Ezt a közösségi oldalán közölte.

Peter Kmec számára megtiszteltetés, hogy csatlakozhat Pellegrini döntéséhez. Ľubica Laššáková volt kulturális miniszter kész tárgyalni egy új politikai formáció víziójáról, de szerinte korai lenne még személyi kérdésekről beszélni. A Pellegrini pártjába való belépést Matúš Šutaj Eštok, a Smer képviselője is elfogadná. A döntését nemsokára Denisa Saková volt belügyminiszter is be fogja jelenteni.

„Úgy érzékelem, hogy az emberek egy új stílusú szociáldemokrata politizálást igényelnek. Peter Pellegrini döntése számomra azt jelenti, hogy a felelős változás programját nem sikerül sikerre vinni a Smeren belül” – állapította meg Laššáková. Pellegrini programja közel áll hozzá, egy új párt létrejöttének a kommentálását viszont még korainak tartja.

Šutaj Eštok Pellegrini döntését egy olyan igyekezetként értelmezi, amely a felelős változás befejezését tűzi ki céljául. Megjegyezte, hogy évek óta együttműködnek, ismeri a politikai stílusát és az elképzeléseit arról, hogy hogyan kellene a szociáldemokráciának működnie a jövőben. Hozzátette: ha felkínálják neki a belépést Pellegrini új pártjába, igenlő választ fog rá adni.

„Peter Pellegrini úr Smerből való távozását az ő személyes döntésének tartom. Ami engem illet, a döntésemet a következő napokban fogom bejelenteni” – közölte Saková a TASR-rel.

Raši emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben Pellegrini mellett állt a kormánya alelnökeként, és továbbra is kitart mellette. Kmec azt közölte, hogy a felelős változás programja folytatódik, és személy szerint várja az új politikai formáció víziójáról szóló egyeztetéseket. „Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatok Peter Pellegrini új szociáldemokrata projektjéhez” – mondta.

Ján Ferenčák, a Smer képviselője szintén támogatja Pellegrinit és politikáját. Egy új párthoz való csatlakozásról egyelőre nem tárgyaltak. Már több más képviselő is jelezte, hogy nemsokára bejelenti a döntését, többek között Erik Tomáš és Peter Žiga is. Žiga elismerte, hogy közel áll hozzá Pellegrini politikai stílusa, illetve nézetei.

Peter Pellegrini szerdán jelentette be, hogy kilép a Smerből. Közölte, lemond alelnöki posztjáról, és – ahogy fogalmazott – a Smer márkanevet meghagyja Robert Ficónak, a párt elnökének és „alapító atyjának". Nem zárta ki, hogy új pártot alapít, nem akarja átvenni a már meglévő szubjektumot. Továbbra is a szociáldemokrácia útján akar haladni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?